A Bauhaus és a városépítés – néhány kritikai megjegyzés = Bauhaus and Urban Planning – Some Critical Remarks

Brenner, János (2020) A Bauhaus és a városépítés – néhány kritikai megjegyzés = Bauhaus and Urban Planning – Some Critical Remarks. Építés - Építészettudomány, 48 (1-2). pp. 75-83. ISSN 0013-9661 (print); 1588-2764 (online)

Preview

Text 096.2019.009.pdf Available under License Creative Commons Attribution. Download (248kB) | Preview

Abstract

A hozzászólás arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a Bauhaus elmélete és gyakorlata – minden, az építészeti felfogás és a design terén korszakalkotó érdeme mellett – a városépítésben korántsem olyan meggyőző, mint az előbb említett két területen. A Bauhaus városépítési elveivel, a városi funkciók túlzott különválasztásával, a városi beépítés szerkezetének feladásával, élhető és eleven várost létrehozni nem lehet. Az absztrakt és életidegen célok, melyek követése részben messze a 21. századba is benyúlt, kis híján megölték azt a minőséget, amelyet – a kifejezés minden félreérthetőségének tudatában – az „európai város” fogalommal jelölünk. A Bauhaus elvein alapuló – elsősorban német – lakótelepek beépítési formáinak, az építészeti kialakításnak sivársága többek között a „fény, levegő, nap” jelszavainak sematikus értelmezésére, valamint az akkor modernnek tartott gyors és a városban uralkodó gépkocsiforgalomhoz való alkalmazkodásra vezethető vissza, amire Ludwig Hilberseimer, a Bauhaus egyik tanára, szolgál elrettentő példával. Az 1920-as évekből a Bauhausnak olyan, a funkcionális és építészeti modernséget a helyi identitással ötvöző alternatívái ismertek, mint pl. Fritz Schumacher hamburgi városnegyedei. A Bauhaus városépítésével ellentétben már Camillo Sitte az „olmützi rendszerrel” lefektette egy olyan beépítési rendszer alapjait, amely alkalmas zárt, otthonos terek alkotására éppúgy, mint az építési telkek gazdaságos kihasználására. A hozzászólás röviden kitér lehetséges további kutatási területekre, mint pl. a „tradicionalista” és a „modern” építészet különválására és Harry Graf Kessler kapcsolati rendszerére. The comment intends to highlight that – despite its evident and epoch-making merits in architectural approach and design – in the field of urbanism, theory and practice of Bauhaus are far not so convincing as in the two aforementioned fields. It is impossible to create a living and liveable city based on the principles of Bauhaus, like the excessive separation of urban functions and abandoning the urban pattern. The abstract goals remote from everyday life, their pursuit stretching well into the 21st century, nearly killed that quality which we call – despite the risk of misunderstanding – the “European city”. The scantiness of – especially German – housing areas, their urban pattern and their architectural design based on Bauhaus principles result from a schematic application of the headwords “light, air, sun”. Also, the adaptation to car traffic, considered at that time to be up-to-date, had a negative impact on urban development – Ludwig Hilberseimer, one of the Bauhaus teachers, delivered a deterrent example on this. There are well-known alternatives to Bauhaus from the 1920s, amalgamating a functional and architectural approach of modernity with local identity, like the housing areas designed by Fritz Schumacher in Hamburg. In contrast to Bauhaus, already Camillo Sitte with his “Olmütz system” created the basics of an urban design pattern which is able to provide for closed, homelike urban spaces as well as for the economic use of building plots. The comment briefly refers to possible additional areas of research as well, e.g. the separation of “traditionalist” and “modern” architecture, as well as the personal network of Harry Graf Kessler. Der Beitrag möchte die Aufmerksamkeit auf den Umstand lenken, dass Theorie und Praxis des Bauhauses – jenseits dessen epochaler Verdienste in Architektur und Design – im Bereich des Städtebaus keineswegs so überzeugend ist, wie in den beiden zuvor genannten Bereichen. Mit den städtebaulichen Prinzipien des Bauhauses, der überzogenen Trennung der städtischen Funktionen und dem Aufgeben der städtebaulichen Struktur kann keine lebenswerte und lebendige Stadt entstehen. Das Verfolgen von abstrakten und lebensfremden Zielen bis weit in das 21. Jahrhundert hinein hat beinahe jene Qualität zur Strecke gebracht, die wir – im vollen Bewusstsein der Missverständlichkeit des Begriffs – als die „europäische Stadt“ zu bezeichnen pflegen. Die Kahlheit und Kargheit der – in erster Linie deutschen – Wohngebiete, die nach den Prinzipien des Bauhauses errichtet wurden, ist unter anderem auf das schematische Befolgen der Schlagworte „Licht, Luft, Sonne“ sowie die Anpassung an den damals für modern gehaltenen und zunehmend die Stadt beherrschenden Autoverkehr zurückzuführen, wofür Ludwig Hilberseimer, einer der Lehrer am Bauhaus, ein abschreckendes Beispiel liefert. Aus den 1920er Jahren sind solche Alternativen zum Bauhaus bekannt, welche die funktionale und architektonische Modernität mit der örtlichen Identität verbinden, wie z.B. die Hamburger Stadtquartiere von Fritz Schumacher. Im Unterschied zum Städtebau des Bauhauses hat bereits Camillo Sitte mit dem „Olmützer System“ die Grundlagen für eine Bebauungsstruktur gelegt, die zur Schaffung geschlossener, als vertraut empfundener städtebaulicher Räume ebenso geeignet ist, wie zur wirtschaftlichen Ausnutzung der Baugrundstücke. Der Beitrag geht auch kurz auf mögliche künftig Forschungsthemen ein, wie z.B. die Trennung der „traditionalistischen“ von der „modernen“ Architektur und das personelle Netzwerk von Harry Graf Kessler.

Actions (login required)

Edit Item