A romantikus életfogalom recepciója a német életfilozófiában1

Marosán, Bence Péter (2020) A romantikus életfogalom recepciója a német életfilozófiában1. FILOLÓGIAI KÖZLÖNY. ISSN 0015-1785 (In Press)

Preview

Text Marosan-Romantika-korrektúra.pdf Download (724kB) | Preview

Abstract

Előadásomban a romantika élet-fogalmának bizonyos aspektusait szeretném közelebbről megvizsgálni, különös tekintettel e fogalom későbbi, a 19. és 20. századi életfilozófiában való továbbélésére. A német romantikában az élet fogalma mindenekelőtt azt a szerepet töltötte be, hogy a modernitás korábbi, mechanikus, determinista, merev ellentétekre építő világszemléletét ellensúlyozza, e világnézet bizonyos anomáliáit megszüntesse. Mindenekelőtt: az élet fogalma volt hivatott közvetíteni szellem (tudat) és természet (fizikai valóság) korábban feloldhatatlan ellentéte között. Továbbá: a korábbi mechanikus, lineáris okságot (egy okhoz egy okozat tartozik) a romantikában a körkörös, organikus okság fogalommal szerették volna helyettesíteni (kölcsönös meghatározottság: a rész meghatározza az egészt, az egész a részeket), mint a világ egy adekvátabb leírása. A szerzők, akikről szó van: mindenekelőtt: a fiatal Hegel, Schelling, Hölderlin, Schleiermacher, Schiller. Ebben a diskurzusban jutott először kifejezetten és szisztematikusan szóhoz a tudattalan fogalma is, mint az élet bizonyos tudattalan mozzanatai és rétegei, (aminek már voltak előzményei a romantika előtti modernitásban, mindenekelőtt Leibniznél, de távolról sem jutottak olyan mélységben kifejezésre, mint a romantika egyes szerzőinél). Ugyanebben az időszakban egy másik fontos, bizonyos szempontból központi alak Schopenhauer, aki egyfelől a romantika főáramú szerzőinek kritikusaként jelenik meg (gunyorosan ír Schlegelék „ömlengős”, „szirupos”, „édeskés” stílusáról), másfelől akinél az élet fogalma mégis főszerephez jut – olyannyira, hogy Schopenhauert a később kibontakozó életfilozófiai áramlatok alapító szerzőjeként szokták megjelölni. Ami számunkra kifejezetten érdekes: Schopenhauernél és a korabeli romantikusoknál jelen van az élet két olyan meghatározó, egymással első pillantásra élesen szembenálló tulajdonsága (vagy felfogása), ami a későbbi szerzők számára is fontos lesz. Schopenhauernél az életben rejlő sötét, destruktív erő (agresszivitás, versengés) (vagy: ez a kép legalábbis meghatározó nála) – a romantikusoknál ezzel szemben mindenekelőtt: az élet egyesít, konstruktív, építő, növekedést serkentő erő. Ez a kettősség később is meghatározó marad. Nietzschénél pl. a kettő, a destruktív és a konstruktív-affirmatív aspektus, az erők küzdelmének képében egyesül. Mindenesetre, ha közelebbről megvizsgáljuk az egyes szerzőknél más és más felhangok a meghatározóak – ami végül is érthető, ha a cél (ezeknél a szerzőknél és általában) az élet teljes gazdagságának átfogása, illetve ezen gazdagság legalább részleges leírására irányuló törekvés. A romantikus életfogalom örökségét olyan szerzők jellemző gondolatainak elemzésén szeretnénk bemutatni, mint Eduard von Hartmann (aki Hegelt és Schopenhauert szerette volna ötvözni), Ludwig Klages, majd Dilthey, Husserl és Heidegger.

Actions (login required)

Edit Item