REAL

A Pápai Magyar Intézet alapító rektora: Luttor Ferenc = A diocesan priest of Veszprém in Rome: Ferenc Luttor

Tóth, Tamás (2020) A Pápai Magyar Intézet alapító rektora: Luttor Ferenc = A diocesan priest of Veszprém in Rome: Ferenc Luttor. In: Rott Nándor és kora : A katolikus egyház 1918–1919-ben és a veszprémi püspökség a két világháború között. A veszprémi egyházmegye múltjából (36). Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár, Veszprém, pp. 347-363. ISBN 978-615-81349-3-4

[img]
Preview
Text
VEM36_TothT.pdf

Download (433kB) | Preview

Abstract

Luttor Ferenc életének 1944–1945 közötti szakasza miatt személye vita tárgya még ma is. Ekkor végig a helyén maradt, ebben különbözött a többi Rómában élő diplomatától. Elfogadta a követi posztot, mivel ő maradt az egyetlen szolgálatban lévő magyar diplomata a városban. Döntésében közrejátszott, hogy elsősorban katolikus pap volt: ki akart tartani az általa létrehozott Pápai Magyar Intézet mellett, és ki szerette volna használni kitűnő szentszéki kapcsolatait. Úgy gondolta, hogy úgy tudja legjobban egyházát és hazáját szolgálni, ha kapocs marad a Szentszék és Magyarország között. A hagyatékában található dokumentumok szerint a Vatikán támogatta ebbéli törekvéseit, és az iránta való töretlen bizalom jele, hogy 1945 után is kapcsolatban maradtak vele. Luttor 1944-es döntése nagy szerepet játszott abban, hogy élete a háború után tragikus fordulatot vett, és itthon a kommunista hatalomátvételkor emiatt is nemkívánatos személlyé vált. Korábban elismert egyházi vezető volt, többszörös püspökjelölt, mégis száműzetésben kellett meghalnia a messzi Argentínában, mint az ottani magyar angolkisasszonyok intézetének lelki igazgatója, jótevője.

Item Type: Book Section
Additional Information: A kötetben A veszprémi Szaléziánumban 2019. március 21-én és augusztus 29-én rendezett konferenciák előadásai jelentek meg.
Subjects: B Philosophy. Psychology. Religion / filozófia, pszichológia, vallás > BR Christianity / kereszténység > BR140-1510 History / egyháztörténet
C Auxiliary Sciences of History / történeti segédtudományok > CT Biography / életrajz
D History General and Old World / történelem > D4 Modern History / új- és legújabb kor története
Depositing User: Dr. Tamás Tóth
Date Deposited: 08 Jan 2021 10:49
Last Modified: 08 Jan 2021 10:49
URI: http://real.mtak.hu/id/eprint/119304

Actions (login required)

Edit Item Edit Item