Pszichiátria és művészet találkozása a boncasztalon

Perenyei, Monika (2015) Pszichiátria és művészet találkozása a boncasztalon. PSYCHIATRIA HUNGARICA, 2015 (2). pp. 145-165. ISSN 0237-7896

Preview

Text Pszichiatria_es_muveszet_PerenyeiM_PsyHung.pdf Download (386kB) | Preview

Abstract

Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet felszámolása (2007) után a páciensek alkotásait, valamint az intézet- és múzeumtörténeti dokumentációt ôrzô muzeális gyûjtemény az MTA tulajdonába került, fenntartója az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont. A jelenleg is kutatószolgálattal, tanulmányi raktárral, látogatható kamaratárlattal mûködô, közérdekû muzeális gyûjtemény gondozói mûvészettörténészek (MTA BTK Mûvészettörténeti Intézet), követve a nyolcvanas évek végétôl kialakult gyakorlatot, amikor is Plesznivy Edit mûvészettörténész személyében a gyûjtemény egy olyan szakembert kapott, aki szakszerûen leltározta és az outsider art kontextusán keresztül a mûvészeti intézményrendszerbe kanalizálta az akkor már a pszichoterápia részeként a páciensek számára mûvészetterápiát is biztosító pszichiátriai kórház történeti gyûjteményét. Az egészségügyi ágazatból kikerülve a Gyûjtemény új, tudományos/akadémiai környezete a kutatói tekintet megváltozását is magával hozta, új perspektívát nyitva a pszichiátriai mûvészet kutatásában. A páciensek munkái mellett az intézeti elmeorvosok munkáját, a pszichiáterek gyûjteménygyarapítási koncepcióját is a pszichiátria- és mûvészettörténet határán mozgó kutatások tárgyává tehetjük. A századfordulótól gyarapodó gyûjtemény 1931-ben nyílt meg az Angyalföldi Elme- és Ideggyógyintézetben. A két háború közötti évektôl a laikus közönség számára is nyitott gyûjtemény – Selig Múzeum, illetve Magyarország egyetlen elmeügyi múzeuma – fordulatokban gazdag történetének rekonstruálásával a magyar elmeügy társadalomtörténetének, a téboly magyarországi kultúrtörténetének még meg nem írt fejezeteihez járulhatunk hozzá. A harmincas évek angyalföldi múzeumát Zsakó István elmeorvos lipótmezei kinevezése után egyesítették a Lipótmezô pszichiátereinek gyûjtésével. A pszichiátria öndokumentációját (elmeorvosi kutatások fényképes tablókba rendezett dokumentációja, sajtógyûjtések, bibliográfiák) is fontosnak tartó két háború közötti gyûjteményezést a második világháború évei megakasztották. Az ötvenes évek végétôl a hangsúly újra a páciensek alkotásainak rendszerezésére helyezôdött, párhuzamban a hatvanas évektôl alakuló pszichoterápiás, majd a hetvenes évektôl a mûvészeti terápiás gyakorlatok formálódásával. A két háború közötti évek gyûjteményezési koncepciójának rekonstruálásából azonban kiderül, hogy a huszadik század utolsó harmadában kibontakozó mûvészeti terápiás gyakorlatok részben a húszas és harmincas évek elmeorvosi terápiás munkájában gyökereznek. A munkaterápia lehetôségeivel élô és a „nemes szórakozásokat” támogató két háború közötti intézeti elmeorvosok (Epstein László, Selig Árpád, Zsakó István, Jó János) egy lokálisan sajátos, a gyûjteménygyarapításba a kezelteket is bevonó mûködési módja és terápiás gyakorlata, valamint a huszadik század utolsó harmadában kibontakozó mûvészeti terápia között – a két idôszak szociokulturális és intézményrendszeri különbségei ellenére – létezik a körülírható és kimutatható kontinuitás. Kulcsszavak: pszichiátria-történet; mûvészettörténet; mûvészetterápia; Selig Múzeum

Actions (login required)

Edit Item