Custodia-felelősség és rablás a római jogban, különös tekintettel a Ner. D. 19, 1, 31 pr. exegézisére

Siklósi, Iván (2015) Custodia-felelősség és rablás a római jogban, különös tekintettel a Ner. D. 19, 1, 31 pr. exegézisére. In: A custodia-felelősség problémái a római magánjogban. UNSPECIFIED. (Unpublished)

Text Custodia-felelősség és rablás a római jogban, különös tekintettel a Ner. D. 19, 1, 31 pr. exegézisére.pdf Restricted to Registered users only Download (332kB) | Request a copy

Abstract

A custodia-felelősség rablásra történő kiterjedésének komplex problematikájával a szakirodalom általában összehasonlíthatatlanul kevesebbet, ill. kisebb súllyal foglalkozik (jóllehet a tanulmányunkban elemzésre kerülő fragmentumok gyakran kerültek a felelősségi jogi tárgyú római jogi szakirodalom érdeklődésének homlokterébe), mint a custodiensnek a lopásért fennálló felelősségével, vagy éppen a custodia-kötelezettség damnum ab alio iniuria datumra történő kiterjedésének problémájával, pedig a rablásért való felelősség problematikája nézetünk szerint szorosan összefügg a más által elkövetett dologrongálásért való felelősség kérdéskörével, több okból is. Egyrészt mindkét esetben erőszakos cselekményről van szó, csak a rablás esetében személy elleni, míg a dologrongálás esetében (modern terminológiát használva) „dolog elleni” erőszakról. Másrészt pedig álláspontunk szerint mindkét tényálláscsoport a szubjektív, nem pedig az objektív felelősség kérdésköre kapcsán releváns. Az általunk ismert szakirodalom keveset foglalkozik a custodia-felelősség és a rablás kapcsolatával; a lopásért fennálló custodia-felelősség kutatása során fogalmazódott meg bennünk, hogy részletes vizsgálat tárgyává tegyük a rablás és a custodia-felelősség kapcsolatát is; ilyen cím alatt önálló tanulmány az általunk ismert nemzetközi szakirodalomban sem jelent meg. A valamivel több, mint 1 szerzői ív terjedelmű tanulmány címében szereplő fragmentum teljesen egyértelműen a rablásért való felelősség kizárásáról beszél. Az eladó mint custodia-kötelezett a lopásért helytállni tartozik, a harmadik személy által elkövetett erőszakos cselekményekért azonban már nem. Ennek folyományaként pedig a vevő az eladótól kontraktuális alapon nem követelhet megtérítést; az eladó viszont köteles a vevő részére átengedni az őt megillető reiperszekutórius kereseteket. További főbb megállapításaink: a rablás, hacsak nem vállalták fel érte kifejezetten a felelősséget, mind a klasszikus, mind pedig a iustinianusi jogban mentesít az adósi felelősség alól akkor is, ha közönséges rablásról, és akkor is, ha rablóbanda támadásáról (tehát vis maiorról) van szó. Ez pedig — sok egyéb mellett — bizonyítéka annak is, hogy, miként azt a mértékadó modern szakirodalom is általában hangsúlyozza, egyáltalán nem tekinthető olyan jelentősnek a különbség a klasszikus kor és a posztklasszikus-iustinianusi kor felelősségi szabályozása között, amint azt a régebbi, sokszor prekoncepciózus jelleggel vizsgálódó interpolációkritikai szakirodalom feltételezte. Mert noha az eladót és az idegen dolgot őrző érdekelt adósokat a klasszikus kor szerint objektív custodia-felelősség terhelte, a rablás valamennyi esete az adóst már a klasszikus kor idején mentesítette az adósi felelősség alól. Egyetlen kivétel, ha a rablásért való adósi felelősséget a felek kifejezetten kikötötték. Rablásért pedig a iustinianusi jogban — amely már nem ismeri a tételes jog által előírt custodia-felelősséget — sem felel senki, kivéve azt az adóst, aki azt kifejezetten felvállalta. A rablás — mint a custodia-felelősség alól mentesítő, a casus mediusok körébe sorolható káresemény — ilyen felfogása, ill. elemzése teljesen újnak mondható a deliktumok, ill. a custodia-felelősség, valamint általában a felelősség meglehetősen szerteágazó szakirodalmában.

Actions (login required)

Edit Item