A szuverenitást érő kihívások hatása a nemzetközi jog és a belső jog viszonyára, különös tekintettel a belső jogok „nemzetköziesedésének” a hatalommegosztásra gyakorolt hatására

Molnár, Tamás (2015) A szuverenitást érő kihívások hatása a nemzetközi jog és a belső jog viszonyára, különös tekintettel a belső jogok „nemzetköziesedésének” a hatalommegosztásra gyakorolt hatására. In: Az állam szuverenitása. Eszmény és/vagy valóság: Interdiszciplináris megközelítések. Gondolat Kiadói Kör; MTA Jogtudományi Intézet, Budapest; Győr, pp. 145-161. ISBN 978-963-693-599-3

Preview

Text Szuv-kötet T - 04 1 Molnár Tamás.pdf Download (761kB) | Preview

Abstract

Napjaink politikai, gazdasági és társadalmi jelenségei; a technológiai innovációk, illetve a sokasodó transznacionális viszonyok a tradicionális szuverenitás-koncepciót kihívások elé állítják. Ezek a jelenségek alapvetően eltérnek azoktól is, amelyek a nemzetközi jog és az egyes állami jogrendszerek közötti viszony hagyományos monista és dualista teóriáinak kialakulását inspirálták. Olyan új, jogon kívüli fejleményeknek lehetünk tanúi, amelyek egyre inkább elmossák a határokat a „nemzetközi” és a „nemzeti” (a szuverén cselekvés) között, amelyek a nemzetközi jog példanélküli kiterjedését eredményezték, valamint amelyek a belső jog fokozódó permeábilitását idézik elő a nemzetközi jogi eredetű normák irányába. Az állami szuverenitás tradicionális, tömbszerű felfogását kikezdő jelenségek közül az egyik a globalizáció, amely talán a legátfogóbban és legkomplexebben adja vissza az elmúlt néhány évtizedben lejátszódott változások mennyiségi és minőségi volumenét. Amellett, hogy ez a világjelenség a szuverenitás-felfogást is nehézségekkel szembesítette, a nemzetközi jog és a belső jog viszonyát leíró klasszikus elméletek, az univerzális társadalmat és a jogszuverenitást kifejező monizmus, illetve az állami szuverenitás-központú és a nemzetállamokat feltételező dualizmus sem képesek eredeti formájukban megragadni és hitelesen magyarázni a globalizáció folyamatainak sokféleségét. A nemzetközi jog és a belső jog elválasztásának meghaladása irányába mutat egy másik – a területi szuverenitást relativizáló – jelenség is: a „deterritorializáció”. Ennek alapja, hogy a monizmus és a dualizmus klasszikus teóriáinak megjelenésekor, a XX. század elején a jog egyes szféráinak szétválasztása a jog területhez kötöttségének (territorialitás) koncepcióján is alapult, amely a belső jogot illetően a (területi) szuverenitás egyik attribútuma. Mind a nemzeti jogrendszerek, mind a nemzetközi jog kötött térstruktúrában tudták elképzelni működésüket. A XX. század második felétől kezdve ez megváltozott, különösképpen a nemzetközi jog számára vált egyre kevésbe alapvető paraméterré szabályainak meghatározott területhez kötöttsége (pl. a normák címzettjei körében az államok mellett megjelentek szub-nacionális entitások, vagy az egyének). A territoriálisan továbbra is nagymértékben kötött belső jogrendszerek mellett egyéb normatív rezsimek emelkedtek fel, amelyek esetében a földrajzi térszerkezet nem meghatározó, így jóllehet az állami területen is érvényesülnek, az állami autoritástól független normatív forrásból származnak és végeredményben nem igazán vesznek tudomást az államok szuverenitás-igényéről (pl. az Európai Unió joga). Ez a jelenség is természetesen szoros összefüggéseket mutat a globalizáció világtrendjével. Az előbbiek kontextusában a tudományos előadás célja, hogy megvilágítsa: az állami szuverenitás koncepcióját érő új jelenségek, illetve annak újraértelmezését igénylő kihívások (pl. globalizáció, deterritorializáció, a jog „denacionalizációja”) milyen hatást gyakorolnak a nemzetközi jog és a belső jogrendszerek viszonyára, e két normarendszer interakcióira, valamint a vonatkozó elméleti megközelítésekre. Ez megragadható egyrészt egy külső dimenzióban, azaz a monizmus-dualizmus dichotómiáját meghaladni kívánó, esetleg közöttük közvetíteni próbáló, vagy épp a hagyományos elméletek magyarázó erejét az új jelenségekből is meríteni igyekvő koncepciók áttekintésében és elemzésében. Másrészt vizsgálható egy belső dimenzióban, vagyis az állami szuverenitás átalakulásával és a nemzetközi jog megnövekedett szerepének alkotmányosságot érintő következményeként az államhatalmi ágak (trias politica) közötti egyensúly eltolódása is felmerülhet. Ennek hátterében a nemzetközi jog és a belső jog eltérő érvényességi és legitimációs kritériumai húzódnak meg (alkotmányos aszimmetria). Belső jogi, alkotmányjogi szempontból ugyanis a nemzetközi jogalkotás alapvetően a végrehajtó hatalom (a kormány) cselekvése és aktusai útján valósul meg. Kifelé, a nemzetközi jog síkján tehát a végrehajtó hatalom jelenik meg az állam teljes megtestesítőjeként, amely befelé, egy állam alkotmányos berendezkedésében ugyanakkor csupán egyharmadát képviseli a közhatalomnak, a törvényhozói és a bírói hatalom mellett. Alkotmányossági szempontból ez az aszimmetria, a végrehajtó hatalomhoz (kormányhoz) köthető intenzívebbé váló nemzetközi jogalkotás, és ily módon az állam szaporodó nemzetközi kötelezettségei, jogrendszerének „nemzetköziesedése” a jogalkotás elsődlegesen törvényhozói prerogatíváját vonhatja el a parlamentektől. Ezen túl mindez a harmadik hatalmi ágat, az igazságszolgáltatást is feladatok elé állítja a hatalommegosztás optikájából. Jelesül úgy, hogy a bíróságok milyen alkotmányos, közjogi doktrínák mellett és milyen mértékben alkalmazzák az elsődlegesen (szubsztantíve) nem a törvényhozói hatalomtól származó, nemzetközi jogi eredetű jogszabályokat, amely egy nemzetközi jogra nyitottabb, befogadóbb szemlélet mellett a bírói hatalom erősödését is hozhatja a másik két hatalmi ág rovására. Alkotmányjogi értelemben a kérdés tehát, hogy miként tud a hagyományos szuverenitás-fogalom metamorfózisa és a jog „nemzetköziesedése” közben a trias politica koherensen együttműködni, fenntartani az elválasztott hatalmi ágak egyensúlyát és legitimitását, mindeközben megőrizni az alkotmányos struktúra nyitottságát a nemzetközi jogi környezet felé.

Actions (login required)

Edit Item