Archaeological register of tell settlements in Hungary

Anders, Alexandra and Czajlik, Zoltán and Csányi, Marietta and Kalicz, Nándor and Nagy, Emese Gyöngyvér and Raczky, Pál and Tárnoki, Judit (2010) Archaeological register of tell settlements in Hungary. Archaeologiai Értesítő, 135 (1). pp. 147-160. ISSN 0003-8032

Text archert.135.2010.6.pdf Restricted to Repository staff only until 31 December 2030. Download (1MB)

Abstract

This paper presents the results of a research project, which was launched in 1999 by the Institute of Archaeological Sciences of the ELTE. Our main goal was to create a register of Hungarian tell settlements. First we collected all available information on tell settlements from the archaeological literature and various museum archives. Following this preliminary data filtering, fifty of the initial 161 Neolithic sites and 116 of the 224 Bronze Age sites were classified as genuine tells or tell-like settlements. After that we determined the accurate location and co-ordinates of the sites using aerial photography called for the construction of a GIS database. The destruction (by erosion, by flood, etc.) of the tell settlements can be monitored virtually from one day to the other. In addition to a precise site condition assessment, the project yielded fresh information about settlement layouts, such as the presence of enclosures. At some sites, aerial photography was followed by a magnetometer survey. | A Kárpát-medence őskori képét több mint másfél évezreden át a többrétegű települési halmok, azaz a tellek határozták meg. Először a késő neolitikumban, Kr. e. 5100/5000-tól 4500/4400-ig a Tisza–Herpály–Csőszhalom kultúrák idején, majd mintegy kétezer évvel később, a korai és a középső bronzkor időszakában, Kr. e. 2500–1500 között a nagyrévi, hatvani, ottományi és perjámosi kultúrák korában. Ez a déli eredetű települési forma két ízben is itt érte el elterjedési területének északi határát: a neolitikumban az alföldi folyóvidékeken, a Tisza, Körös, Berettyó és Maros mentén találhatók a tellek, míg a bronzkorban már a Duna középső szakaszának partját is benépesítik (1. kép). A magyarországi tellek – különösen a bronzkoriak – kutatásának története szinte egyidős a magyar ősrégészetével; a XIX. század első évei óta ismertek leleteik. Első bemutatásukra 1876-ban, a Budapesten megrendezett VIII. Nemzetközi Ősrégészeti és Antropológiai Kongresszuson került sor: a résztvevők ellátogattak a tószeg-laposhalmi tellhez, ahol bemutató ásatáson vehettek részt. Az 1876-os konferenciát követően a két különböző korszak azonos településtípusának kutatásában az 1980-as és 1990-es évek elején megrendezett nemzetközi kiállítások és a hozzájuk kapcsolódó katalógusok (The Late Neolithic of the Tisza region; Bronzezeit in Ungarn. Forschungen in Tell-Siedlungen an Donau und Theiß) hoztak döntő változást. Mindezen kutatástörténeti előzmények ellenére mégsem állt rendelkezésre olyan munka, amely a magyarországi tellek akárcsak részleges, katalógusszerű közlését tartalmazta volna, jóllehet a telleket a Magyarországon hatályos örökségvédelmi és természetvédelmi törvények kiemelten védendő területként határozzák meg. Kutatási programunk ennek a hiánynak a megszüntetése érdekében indult 1999-ben, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének kezdeményezésére. Célunk a magyarországi tellek lehető legteljesebb adatbázisának létrehozása volt. A kataszter felépítésének első lépéseként a szakirodalomból és a múzeumi adattárakból felgyűjtöttük a tellekre vonatkozó – akár csak csekély forrásértékkel is bíró – összes adatot. El kellett döntenünk, hogy mit tekintünk tellnek. A tell meghatározásunk szerint legalább két rétegsorral rendelkezik, amelyek vastagsága valódi tell esetében 2,5–4 m (a bronzkori telleknél alacsonyabb értékek is előfordulnak), míg a tellszerűeknél 1–2,5 m. Az adatfelvétel űrlapok segítségével történt, előre egyeztetett szempontok alapján. Az adatgyűjtés ezen első szakasza után kiértékeltük eredményeinket. Már ekkor kiderült, hogy egy adott lelőhely sokszor tévesen szerepel tellként, vagy egy adott tell több néven is ismert. E szűrés után az eredeti 161 neolit lelőhely közül ötvenről bizonyosodott be, hogy tell vagy tellszerű, míg a 224 bronzkori lelőhely közül 116-ról tudtuk ugyanezt igazolni. Világosan kirajzolódott az újkőkori települési struktúra háromszintű szerveződése: makroregionális szinten a Tisza–Herpály–Csőszhalom kultúrák elterjedési területének északi részén csak egyrétegű telepek fordulnak elő (kivéve Polgár-Csőszhalom telljét), míg délen telleket és egyrétegű telepeket egyaránt ismerünk. Mikroregionális szinten a Dél-Alföldön figyelhető meg az a jelenség, hogy egy-egy központi szerepű, nagyobb tellt kisebb, horizontális telepek sora vesz körül. Végül egy adott lelőhely szintjén a tell és a horizontális településrész együttesen alkotja a lelőhelyet, a két struktúrát gyakran árok is elkülöníti egymástól. A bronzkori ottományi és hatvani kultúrák esetében hasonló hármas települési szerkezet figyelhető meg. Mindegyik kultúra esetében találtunk adatot földvár vagy nyílt, egyrétegű telep meglétére is. Ezek aránya a tellekhez képest változó; a vatyai kultúrában például magasnak tűnik, a nagyrévi és hatvani kultúrákban viszont rendkívül alacsonynak. Helyszíni szemlére a magas költségek és a tellek nagy száma miatt sajnos nem kerülhetett sor, ezért állapotuk felmérésére a ferde tengelyű légi fényképezés módszerét választottuk. Ehhez a munkához szükség volt térinformatikai azonosításukra is. Mostanáig összesen ötven tell fölött sikerült repülést végeznünk. Pusztulásuk szinte napról-napra nyomon követhető. Ebben talán a legnagyobb szerepet az egyre intenzívebb mezőgazdasági termelés okozta erózió játssza (pl. Tápé-Lebő: 2. kép, Maklár-Baglyas: 3. kép). Hasonló károkat okozhat az árvizek partromboló hatása és az ezzel kapcsolatos árvízi védekező munkálatok. Tószeg-Laposhalom esetében a 2001-es nagy tiszai árvíz idején például gátat építettek a halom testébe, a falut megvédendő (4. kép). Korábban ugyanez történt Békés-Povád neolit telljével is: itt a Körös-gátba építették bele a halmot. Az sem ritka, hogy a telleken falvak települnek meg, vagy különböző létesítményeket építenek rajtuk – Szegvár-Tűzkövesen például siló épült (5. kép). Az állapotfelmérésen túl munkánknak tudományos jelentősége is van. Neolit és bronzkori tellek esetében egyaránt sikerült igazolni a korábban csak néhány lelőhelynél ismert körárkos struktúrákat – például Berettyószentmárton-Korhány, Polgár-Csőszhalom (6. kép), Jászdózsa-Kápolnahalom (7. kép), Esztár-Fenyvespart és Túrkeve-Terehalom esetében. Érdekes összefüggésre világított rá az Alföld északi peremvidékén található bronzkori földvárak párhuzamosan folyó vizsgálata. Ezek egy részénél (pl. Emőd-Nagyhalom) a légi fényképezések alapján a földsánc léte nem igazolható, viszont impozáns körárkuk révén a tellek közé is besorolhatók. Hasonló megfigyelést tettünk a korábban földvárként meghatározott Boconád esetében (8. kép), amely valójában széles árokkal vagy árkokkal övezett bronzkori tell. A tellek egy része ugyanakkor földvárnak is tekinthető (Berettyóújfalu-Herpály-Földvár), vagyis a két települési típus az Alföldön és a csatlakozó területeken nem választható el egymástól. Néhány tell esetében a légi felvételezések kiegészültek magnetométeres felmérésekkel – például Polgár-Csőszhalom, Berettyóújfalu-Herpály (9. kép) és legújabban Polgár-Bosnyákdomb lelőhelyeken. Az eddig elvégzett munka csak egy hosszú út első néhány lépéseként értékelhető. Minden esetben szükség lenne helyszíni szemlére, rétegtisztázó fúrásokra. Bár illuzórikus lenne minden tellen ásatást tervezni (a bronzkoriak közül 98 helyszínen került sor kisebb-nagyobb feltárásra), néhány különösen indokolt esetben mégis szükséges lesz azt elvégezni. Reméljük, hogy még a tellek végleges eltűnése előtt be tudjuk fejezni munkánkat.

Actions (login required)

Edit Item