REAL

Kötődés és párbeszéd — Szülő—gyermek dialógusok és szelf-fejlődés óvodáskorban

Pohárnok, Melinda and Molnár, Zsófia and Várnagy, András (2017) Kötődés és párbeszéd — Szülő—gyermek dialógusok és szelf-fejlődés óvodáskorban. Magyar Pszichológiai Szemle, 72 (1). pp. 91-105. ISSN 0025-0279

[img]
Preview
Text
0016.2017.72.1.6.pdf

Download (63kB) | Preview

Abstract

Az utóbbi két évtizedben több fejlődés-lélektani irányzat is elkezdett érdeklődni a szülő—gyerek párbeszédek fejlődésben betöltött szerepe iránt. Bebizonyosodott, hogy a gyermek által átélt érzelemteli események megbeszélése jelentős szerepet tölt be az érzelmi szocializációban, formálja a gyerekek önéletrajzi emlékezetét, és a szülő—gyerek kötődés fontos színteréül szolgál. Jelen tanulmányban a szülő és a gyermek közti párbeszédek fejlődési szerepét két szempontból tekintjük át. Egyrészt kitérünk arra, hogyan járulnak hozzá a szelf fejlődéséhez azok a párbeszédek, amelyeknek célja, hogy a gyermek által átélt vagy a szülővel közösen megtapasztalt negatív érzelmi töltetű vagy konfliktusos eseményeket közösen felidézzék és újraépítsék a résztvevők. Másrészt amellett érvelünk, hogy a szülő—gyerek dialógusok az affektív jelentésalkotás színterei, melyben a gyermekek az anya szenzitív támogatása mellett biztonságban fedezhetik fel belső világukat. | In the last two decades developmental psychologists started to show interest in the developmental significance of parent-child dialogues. Several research finding evidenced that discussing emotionally laden events plays an important role in emotion socialization, forms the child’s autobiographical memory and serves as a new arena of parent-child attachment. Our study reviews the developmental role of parent-child emotional dialogues from two aspects. Firstly we will discuss the influence of joint reminiscing of negative life events on the development of self-concept and self-evaluation. Secondly we will argue that parent-child emotion dialogues are arenas of affective meaning-making processes, in which children can confidently and securely explore their inner worlds with the sensitive support of the mother.

Item Type: Article
Subjects: B Philosophy. Psychology. Religion / filozófia, pszichológia, vallás > BF Psychology / lélektan
Depositing User: László Sallai-Tóth
Date Deposited: 03 May 2017 13:20
Last Modified: 31 Mar 2019 00:15
URI: http://real.mtak.hu/id/eprint/52252

Actions (login required)

Edit Item Edit Item