Autológ csontpótláshoz igénybe vett két, különböző donorhely (csípőlapát és tibia proximalis epiphysise) műtét utáni szövődményeinek összehasonlítása = Comparison of postoperative complications following bone harvesting from two different donor sites for autologous bone replacement (hipbone and proximal epiphysis of the tibia)

Bogdán, Sándor and Németh, Zsolt and Huszár, Tamás and Ujpál, Márta and Barabás, József and Szabó, György (2009) Autológ csontpótláshoz igénybe vett két, különböző donorhely (csípőlapát és tibia proximalis epiphysise) műtét utáni szövődményeinek összehasonlítása = Comparison of postoperative complications following bone harvesting from two different donor sites for autologous bone replacement (hipbone and proximal epiphysis of the tibia). Orvosi Hetilap, 150 (7). pp. 305-311. ISSN 0030-6002

Preview

Text oh.2009.28553.pdf Download (255kB) | Preview

Abstract

Míg a múltban az autológ csontpótlást a maxillofacialis sebészetben szinte csak a mandibuladefektusok helyreállítására és a hasadékos betegek oszteoplasztikájához alkalmazták, addig ma már inkább implantológiai célokra használják fel a saját csont (spongiosa vagy corticalis, vagy mindkettő) szabad transzplantációját. A csontpótlás arany standardját még mindig az autológ csont jelenti. Ez annak ellenére így van, hogy a csontpótlók széles választéka áll rendelkezésre, és velük egyes esetekben a saját csonttal egyenértékű új csontot lehet képezni. Autológ csontot gyakran intraoralis forrásokból nyernek, de ha nagyobb mennyiségű spongiosára van szükség, ezek a helyek (mentum, alsó állcsont retromolaris területe, processus muscularis stb.) nem megfelelőek. Az extraoralis donorhelyek közül a leggyakrabban használt terület a crista ilei, de a tibia proximalis epiphysise is megfelelő erre a célra. Tekintettel arra, hogy intézetünkben az utóbbi időben mindkét helyről aránylag nagyobb számú betegen végeztünk csonttranszplantációt, a két donorhely morbiditási adatait kívántuk összehasonlítani. 2007. március és 2007. november között (tehát kilenc hónap alatt) 14 beteg esetében végeztünk tibiából vett csonttal sinuselevációt. Harmincnyolc beteg esetében vetünk crista ileiből csontot hasadék-oszteoplasztika miatt. Az összehasonlítás alapjául a posztoperatív klinikai vizsgálatok, a betegek panaszai és a donorhely morbiditásának objektív vizsgálata szolgált. Klinikailag a betegek mindkét műtétet jól tolerálták. A beavatkozás napján a mobilizálás megtörtént, lényeges posztoperatív szövődmény nem volt. Mindkét típusú műtét után 1-1 esetben kisebb haematoma jelentkezett. A betegek posztoperatív panaszai között lényeges különbség volt: a crista ileiből történő csontvétel után a járás még 10-14 napig – bár egyre kisebb mértékben, de – nehezített volt. A tibia esetében két nap múlva a betegeknek járáskor nem voltak fájdalmai. A donorhely morbiditása tekintetében a csípőműtét után elhúzódó (1-2 hét) ödéma, egy esetben a n. cutaneus femoris lateralis beidegzési területének paresztéziája jelentkezett, míg a tibia esetében csupán egy esetben észleltünk kisebb seromát. Klinikai tapasztalataink alapján megállapíthatjuk, hogy amennyiben augmentáció céljából 10-15 cm³ spongiosát szeretnénk nyerni, és nincs szükség corticalisra, a beteg számára kevésbé megterhelő a csontot a tibia proximalis epiphysiséből nyerni. | Whereas autologous bone replacement was earlier applied in maxillofacial surgery virtually only for the restoration of mandibular defects and for the osteoplasty of patients with cleft alveolar process, the free transplantation of autologous bone (spongiosa or cortical bone or both) is nowadays primarily used for implantological purposes. Autologous bone is still the gold standard for bone replacement. This is the case even though a wide selection of bone substitutes is currently available, with which new bone equivalent to autologous bone can be produced in certain cases. Autologous bone is often obtained from intraoral sources, but if a larger quantity of spongiosa is required, these sites (the chin, the retromolar area of the mandible, the muscular process, etc.) are not suitable. Of the extraoral donor sites, the most frequently used site is the iliac crest, but the proximal epiphysis of the tibia is also appropriate for this purpose since we have recently performed bone transplantations on appreciable numbers of patients, we decided to compare the morbidity data relating to the two donor sites. In the 9 months between March and November 2007, sinus elevations were carried out on 14 patients with bone taken from the tibia, while in 38 patients bone was taken from the iliac crest for osteoplasty on clefted alveolar process. The comparison was based on postoperative clinical examinations, the complaints of the patients and objective study of the morbidity relating to the two donor sites. Clinically the patients tolerated both interventions well. Mobilization took place on the day of intervention. There were no major complications; one minor haematoma was observed after each type of surgery. The postoperative complaints of the patients did not reveal any essential difference. Following bone harvesting from the iliac crest, the gait of the patients slightly hampered for up to 10 to 14 days. In the tibia cases, the patients experienced no pain on walking by the second day. As regards donor site morbidity, protracted (1-2 weeks) oedema was observed after hip surgery, with paraesthesia of the area of innervation of the n. cutaneus femoris lateralis in 1 case, while there was a minor seroma following tibia surgery in 1 case. Our clinical experience suggests that, if 10-15 cm³ spongiosa is required for augmentation purposes and there is no need for cortical bone, the patient is exposed to less stress when bone is taken from the proximal epiphysis of the tibia.

Actions (login required)

Edit Item