REAL

Platform-imperializmus a tudományokban és a közösségi médiában: Esettanulmány az európai népszavazásokról alkotott szövegekből 2010 és 2017 közt

Tóth, János (2018) Platform-imperializmus a tudományokban és a közösségi médiában: Esettanulmány az európai népszavazásokról alkotott szövegekből 2010 és 2017 közt. INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM: TÁRSADALOMTUDOMÁNYI FOLYÓIRAT, 18 (2). pp. 77-97. ISSN 1587-8694

[img]
Preview
Text
it_2018_2_5_toth.pdf

Download (898kB) | Preview

Abstract

Platform-imperializmus a tudományokban és a közösségi médiában: A kutatás során az európai népszavazások tudományos folyóiratokban és a szociális médiában megjelent médiareprezentációinak geográfiai eloszlását vizsgálom. A vizsgálatot egy 85 Scopus-indexált, európai első vagy egyszerzős, 2010 és 2016 közt megjelent, népszavazásokra fókuszáló cikkből, valamint több mint 70 ezer, a 2017-es Katalán Függetlenségi Népszavazáshoz kapcsolódó szociális média említésből álló mintán végeztem el. Az eredményeket az információs- és a platform-imperializmus elméleti keretein belül értelmezem. Első lépésben bemutattam, hogy az európai népszavazások médiareprezentációja során alkotott szövegek nyugati vállalatok tulajdonában lévő platformokon jelennek meg, és ezeken keresztül fejtik ki hatásukat; mind a tudományos, mind pedig a szociális média platformok esetében. E szövegek presztízse és elérése elválaszthatatlanul és tartalomtól függetlenül összefonódik a közvetítésükre használt platformmal, megmutatva, hogy a technológiailag mediált tér felosztásában néhány erős nyugati ország transznacionális cégeinek dominanciája érvényesül. A tudományos szövegek esetében ez a dominancia plurálisabb, megosztottabb: az észak-amerikaiak mellett a nagy akadémiai kereskedelmi kiadók közt jelentős nyugat-európai szereplők is megtalálhatóak, az indexáló szolgáltatások esetén pedig 2016-tól jelentős ázsiai érdekeltségekről is beszélhetünk. A szociális média említések esetében ellenben az egyesült államokbeli platformok eltéveszthetetlen hegemóniájával találjuk szemben magunkat, amik totálisan uralják a közönséghez vezető csatornákat.

Item Type: Article
Subjects: H Social Sciences / társadalomtudományok > H Social Sciences (General) / társadalomtudomány általában
H Social Sciences / társadalomtudományok > HE Transportation and Communications / Szállítás, hírközlés
Q Science / természettudomány > QA Mathematics / matematika > QA75 Electronic computers. Computer science / számítástechnika, számítógéptudomány
Z Bibliography. Library Science. Information Resources / könyvtártudomány > Z665 Library Science. Information Science / könyvtártudomány, információtudomány
SWORD Depositor: MTMT SWORD
Depositing User: MTMT SWORD
Date Deposited: 01 Aug 2018 09:53
Last Modified: 31 Mar 2023 11:25
URI: http://real.mtak.hu/id/eprint/82477

Actions (login required)

Edit Item Edit Item