%A Róbert Szász
%J HONVÉDSÉGI SZEMLE
%T A Sivatagi Vihar tapasztalatai 30 év távlatában
%X Mintegy 30 évvel ezelőtt, Kuvait 1990-es iraki megszállásának idején – dacára a második világháború óta megvívott csaták tapasztalatai alapján kiadott irányelveknek – az amerikai fegyveres erők különböző szintű vezetői és szakértői még mindig azon vitáztak, hogy mi is a légierő szerepe egy összhaderőnemi műveletben. A „szárazföld” berkeiben népszerű elmélet alapján – amit szerintük az 1980-as években kiadott AirLand Battle doktrína is alátámasztott – a légierő kizárólagosan a szárazföldi erők támogatására hivatott. A problémát mélyítette, hogy a légierő egyes vezetői – köztük a Harcászati Légi Parancsnokság (Tactical Air Command, ma Air Combat Command) akkori parancsnoka, Robert D. Russ tábornok – szintén támogatták ezt a nézetet. A légierő doktrínákkal foglalkozó szakértői szerint azonban az AirLand Battle doktrína csak a szárazföldi repülőerőkre (Army Aviation) vonatkozik, és nem a légierőre. A másik oldal egyik jeles képviselője John A. Warden III ezredes – a Pentagon akkori egyik hírhedt/híres elemzője – volt, aki szerint a légierő a többi haderőnem támogatásával akár fő szerepet is játszhat egy összhaderőnemi műveletben. Az elméleti
csatározások természetesen nem sok hatással lehettek volna a kuvaiti válságra, ha az annak megoldásával megbízott Központi Parancsnokság (CENTCOM2) parancsnoka, H. Norman Schwarzkopf tábornok mint főparancsnok (JFC3) és Charles A. Horner tábornok, a CENTCOM légierő komponensének parancsnoka (JFACC4) nem jutnak arra a következtetésre, hogy ezt a háborút csak a légierő újszerű alkalmazásával tudják hatékonyan megvívni. A tanulmány szerzője a több mint három évtizeddel ezelőtti események felidézésén és elemzésén túlmenően igyekszik levonni azok máig ható tanulságait is.
%N 5
%P 141-149
%V 149
%D 2021
%I Magyar Honvédség Parancsnokság
%R MTMT:32503491 10.35926/HSZ.2021.5.11
%L REAL227972