REAL

A matematikai közgazdaságtan széleskörű alkalmazása felé

Bessenyei, István (2020) A matematikai közgazdaságtan széleskörű alkalmazása felé. SZIGMA, 51 (1). pp. 25-31. ISSN 0039-8128

[img]
Preview
Text
3247-Cikkszoveg-6113-1-10-20200510.pdf

Download (197kB) | Preview

Abstract

1948-ban jelent meg Harrod nevezetes tanulmánya "Dinamikus közgazdaságtan felé" címmel, mely a század közepén forradalmian újnak számító keynesi elméletbe vezette be a gazdasági növekedést, felhasználva a matematikai közgazdaságtan akkor rendelkezésre álló eszköztárát. Húsz évvel később Magyarországon is útjára indult Szigma folyóirat, azzal a céllal, hogy publikálási lehetőséget biztosítson a matematikai apparátus közgazdasági alkalmazásaival foglalkozó cikkeknek. Az azóta eltelt időszak számos változást hozott mind a magyar gazdaság szerkezetében, mind a közgazdasági elméletek, mind pedig a matematikai apparátus fejlődése terén. Időszerű tehát áttekinteni, miként járulhat hozzá a XXI. század elején a lap a további előrelépéshez, s milyen küldetése lehet a Szigmának a megváltozott környezetben. A Szigma szerkesztésével kapcsolatos alapelvek az elmúlt évtized során nem változtak. Célunk továbbra is az, hogy a lapot minél többen olvassák, az olvasottakon minél többet gondolkozzanak, a cikkekről minél többen beszéljenek, vitatkozzanak. Nincsenek megbízható információk arra vonatkozóan, hogy ezek a célok milyen mértékben teljesültek, mindazonáltal bizonyos trendek érzékelhetők. Ebben a cikkben a szerzők és olvasók számára legfontosabb trendeket tekintjük át az utóbbi néhány év tapasztalataira támaszkodva. Azok az olvasók, akiknek már több publikációjuk is megjelent a Szigmában, talán kevesebb új információt fognak találni ebben a cikkben, a fiatalok valószínűleg többet.

Item Type: Article
Subjects: Q Science / természettudomány > QA Mathematics / matematika
SWORD Depositor: MTMT SWORD
Depositing User: MTMT SWORD
Date Deposited: 02 Jul 2020 07:56
Last Modified: 02 Jul 2020 07:56
URI: http://real.mtak.hu/id/eprint/110988

Actions (login required)

Edit Item Edit Item