A hepatitis B-vírus-fertőzés új gyógyszerei és interdiszciplináris vonatkozásai | New drugs for the treatment of chronic hepatitis B and interdisciplinary aspects of chronic hepatitis B virus infection

Horváth, Gábor (2013) A hepatitis B-vírus-fertőzés új gyógyszerei és interdiszciplináris vonatkozásai | New drugs for the treatment of chronic hepatitis B and interdisciplinary aspects of chronic hepatitis B virus infection. Orvosi Hetilap, 154 (29). pp. 1142-1150. ISSN 0030-6002

Text oh.2013.29625.pdf Restricted to Repository staff only until 31 July 2033. Download (127kB)

Abstract

A krónikus hepatitis B-vírus-fertőzés igen jelentős, globális közegészségügyi probléma. Hazánkban a HBsAg-pozitivitás prevalenciája 0,5–0,7%. Kezelés nélkül a fertőzöttek 15–40%-ában fejlődik ki májcirrhosis és/vagy hepatocellularis carcinoma. A kezelés célja a vírusreplikáció megszüntetése vagy csökkentése, amely a májbetegség progressziójának és így a májcirrhosis és a hepatocellularis carcinoma kialakulásának kockázatát is csökkenti. Jelenleg két különböző kezelési stratégia áll rendelkezésre: a határozott idejű interferon- vagy nukleoz(t)idanalóg-kezelés, illetve a hosszú távú nukleoz(t)idanalóg-terápia. A nukleoz(t)idanalóg-csoport két leghatékonyabb, igen kedvező rezisztenciaprofilú, már hazánkban is elérhető képviselője az entecavir és a tenofovir, amelyeket a hazai és a nemzetközi szakmai ajánlások is az interferonkezeléssel egyenrangúként, első választandó kezelési módnak ajánlják. A korábban széles körben alkalmazott lamivudin igen kedvezőtlen rezisztenciaprofilja miatt ma már új kezelésként nem indítható. Hasonlóan nem ajánlott az adefovir sem új kezelés indítására. Lamivudinrezisztencia esetén egyértelműen tenofovirra váltás szükséges, mert ezekben az esetekben az entecavir rezisztenciaprofilja lényegesen kedvezőtlenebb. Terhesség alatt lehetőség szerint kezelést nem végzünk. Ilyenkor az interferon ellenjavallt, azokban az esetekben, amikor a krónikus hepatitis B-vírus-fertőzés kezelése terhesség alatt szükséges, az FDA B osztályba tartozó tenofovir adható. Magas anyai vírustiter esetén a perinatalis átvitel megelőzésére – a kötelező aktív és passzív immunizáláson túl – a harmadik trimeszterben nukleoz(t)idanalóg-kezelés is szükséges lehet, ilyen esetekben is tenofovir választandó. Kemoterápia, immunszuppresszív vagy biológiai kezelés, csontvelő- vagy őssejt-transzplantáció esetén (különösen, ha rituximabot kap a beteg) a krónikus hepatitis B-vírus-fertőzés fellángolása, az okkult hepatitis B-vírus-fertőzés reaktivációja fordulhat elő, ezért minden ilyen kezelés előtt hepatitis B-vírus-szerológiai vizsgálat szükséges. HBsAg-pozitivitás vagy okkult hepatitis B-vírus-fertőzés esetén nukleoz(t)idanalóg-kezelés indokolt. Az alapellátásban és a foglalkozás-egészségügyben dolgozó kollégáknak alapvető szerepük van a hepatitis B-vírus-fertőzés felismerésében, illetve a pre- és posztexpozíciós profilaxisban. A szerző ismerteti a hepatitis B-vírus-fertőzés szempontjából veszélyeztetettek, illetve az immunizálandóak körét, valamint az aktív és passzív immunizálás szabályait. Orv. Hetil., 2013, 154, 1142–1150. | Hepatitis B virus infection is a significant health problem worldwide. The prevalence of HBsAg positivity is about 0.5–0.7% in Hungary. Liver cirrhosis and/or hepatocellular carcinoma develops in 15–40% of chronic hepatitis B virus infected patients without treatment. The ultimate goal of treatment would be to clear the virus from the infected subject; however, in practice, we can usually achieve long term suppression of viral replicaton with consequent prevention of the progression of liver disease, and reduction of the risk of the development of liver cirrhosis and hepatocellular carcinoma. Currently, there are two different treatment strategies for patients with chronic hepatitis B virus infection: therapy of finite duration with interferon or long-term treatment with nucleot(s)ide analogues. Entecavir and tenofovir are the two most effective nucleot(s)ide analogues with high barrier to resistance, thus, they can be confidently used as first-line treatments. Lamivudine engenders very high rates of resistance; adefovir is less efficacious than entecavir or tenofovir, and also engendering higher rates of resistance, thus none of them are recommended for initiation of a new treatment. Tenofovir is the treatment option in cases with lamivudine resistance, because entecavir has an unfavourable resistance-profile in this group of patients. Interferon is contraindicated during pregnancy. Should treatment of chronic hepatitis B virus infection be necessary during pregnancy, tenofovir, listed by the FDA as pregnancy category B drug, is to be preferred. Nucleot(s)ide analogues may be used to reduce the risk of intra-uterine and perinatal transmission of hepatitis B virus, which may occur in a proportion of newborns from highly viremic mothers, despite active and passive immunization. Similarly, tenofovir is recommended in the last trimester of pregnancy for women with high viremia. The risk of reactivation of chronic hepatitis B virus infection is high in HBsAg positive patients, and in patients with occult hepatitis B virus infection during and after chemotherapy or immunosuppressive treatment, including biological response modifiers (particularly related to rituximab therapy). Therefore, all candidates for these treatments should be screened for HBsAg and anti-HBc. Pre-emptive nucleot(s)ide analogues therapy should be initiated in patients with HBsAg positivity, and patients with occult hepatitis B virus infection. The role of general practitioners and occupational health physicians in the identification and the prevention of hepatitis B virus infection is stressed. Issues of high risk population groups, candidacy for vaccination, and methodology of active and passive immunisation are also reviewed in this paper. Orv. Hetil., 2013, 154, 1142–1150.

Actions (login required)

Edit Item