REAL

Föderatív elméletek és közép-kelet-európai megvalósítási kísérletek = Federative Concepts and Central European Experiments

Dékányné dr.Szénási, Éva and Hamberger, Judit and Szilágyi, Imre (2007) Föderatív elméletek és közép-kelet-európai megvalósítási kísérletek = Federative Concepts and Central European Experiments. Project Report. OTKA.

[img]
Preview
PDF
43186_ZJ1.pdf

Download (252kB)

Abstract

Kutatásaink célkitűzése az volt, hogy a múlt elméleti és gyakorlati tapasztalatainak figyelembevételével egy általunk kidolgozott koncepcionális keretbe ágyazva megvizsgáljuk a föderalizmus lehetőségeit és esélyeit az Európai Unióban, illetve bukásának okait Csehszlovákiában és Jugoszláviában. Ennek megfelelően fontosnak tartottuk a föderalizmus és a hozzá kapcsolódó fogalmak tisztázását, megjelenésének elemzését a politikai gondolkodás történetében, az EU politikai jövőjével kapcsolatos ilyen irányú viták és tervek ismertetését, valamint a sikertelenség okainak elemzését az említett két közép-kelet-európai országban. Csehszlovákia föderális államformát az 1968-as Prágai Tavasz vívmányaként, 1969. január 1-től kapott. Olyan aszimmetrikus modellre épült, amelyben a köztársasági szervek csak a szlovák oldalon váltak teljessé, a cseh köztársasági szinten fölösleges formákként ürültek ki. A föderáció autentikussá tételének alkotmányos kísérlete a rendszerváltás idején sikertelennek bizonyult. A délszláv területen a kutatás az 1945-ig terjedő időszakban az elméleti megfontolásokra és a megfogalmazott követelésekre összepontosít, hiszen gyakorlati politikára két kivételtől eltekintve ekkor nem volt lehetőség. Az 1945-től 1991-ig terjedő rész elemzi mind az elméleti vitákat, mind a politikai törekvéseket, valamint külön hangsúlyt fektet az alkotmány vitákra. Végül az önállóvá vált köztársaságok belső (BiH, SCG) és külső (EU) föderációs tapasztalatait vizsgálja. | The aim of our researches was to analyse the possibilities of federalism in the European Union, and to examine the reasons of failure in Czechoslovakia and Yugoslavia, taking the past's theoretical and practical experience into consideration and placing it into a conception frame having been worked out by us. According to it, we found it important to make federalism and the connected definitions clear, to analyse its appearance in the history of political way of thinking, to set forth connecting debates and plans concerning the European Union's political future and to examine the reasons of the failure in the already-mentioned two Central Eastern European countries. Czechoslovakia acquired the federal form of state on the first of January 1969 as an achievement of the 1968 Spring of Prague Revolution. It was based on an asymmetrical system in which the republic organs became complete only on the Slovakian side while having become needless on the Czech republic level. The constitutional attempt to make federalism authentic proved to be unsuccessful in the period of the change of regime. In the South-Slavic area, the research concerning the period up until 1945, focuses on theoretical conceptions and specific demands since except for two exceptions, there was no chance for practical politics back then. The part, which deals with the 1945-1991 era, analyses the theoretical debates as well as the political efforts, putting special emphasis on the constitutional panels. Finally, it examines the inner (BIH, SCG) and the external (EU) federal experience of the republics which have become independent.

Item Type: Monograph (Project Report)
Uncontrolled Keywords: Politikatudomány, föderalizmus
Subjects: J Political Science / politológia > JF Political institutions (General) / politikai intézmények, államigazgatás általában
Depositing User: Mr. Andras Holl
Date Deposited: 08 May 2009 11:00
Last Modified: 30 Nov 2010 20:25
URI: http://real.mtak.hu/id/eprint/966

Actions (login required)

Edit Item Edit Item