Szakolczai, György (2020) Az euró reformja – a keynesi szellemű megoldás. KÖZGAZDASÁGI SZEMLE, 67 (9). pp. 911-929. ISSN 0023-4346
|
Text
03SzakolczaiA.pdf Download (317kB) | Preview |
Abstract
Megalkotói az eurót az egyre szorosabb európai együttműködés legfontosabb előrevivőjének, elmélyítőjének tekintették. Már a közös valuta működésének tizedik évében azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az euró, jelen formájában, inkább az európai egység hátráltatójává vált. Az európai integráció feltétlen híveként egy olyan pénzügyi rendszer felvázolására teszek kísérletet, amely a jelenleginél jobban szolgálná Európa egységét. E pénzügyi rendszer alapelveit Keynes vetette fel már az 1930-as években, és dolgozta ki megvalósításának módját az 1940-es évek elején. Elgondolásait akkor csak részben tudta elfogadtatni, mert a Bretton Woods-i intézmények nem az ő tervei, hanem döntő részben az amerikaiak elképzelései szerint alakultak meg. A Keynes által akkor a világméretű problémák megoldására kidolgozott elvek alkalmasak lennének a mai európai problémák megoldására, de ez természetesen csak az európai és a világméretű problémák közötti különbségek és az azóta eltelt nyolcvan év alatt bekövetkezett változások figyelembevételével képzelhető el.* Journal of Economic Literature (JEL) kód: B17, B31, F15, F45, F33, N10.
Item Type: | Article |
---|---|
Subjects: | H Social Sciences / társadalomtudományok > HG Finance / pénzügy > HG1 Banking / bankügy H Social Sciences / társadalomtudományok > HG Finance / pénzügy > HG5 Monetary system / pénzrendszer |
SWORD Depositor: | MTMT SWORD |
Depositing User: | MTMT SWORD |
Date Deposited: | 07 Sep 2020 08:00 |
Last Modified: | 31 Mar 2021 23:17 |
URI: | http://real.mtak.hu/id/eprint/112749 |
Actions (login required)
Edit Item |