Husserl különös istenérve és a fenomenológiai redukció

Marosán, Bence (2021) Husserl különös istenérve és a fenomenológiai redukció. In: „Epokhé és redukció”. A Magyar Fenomenológiai Egyesület és az ELTE BTK Filozófia Intézet közös konferenciája, 2021. május 20-21, ELTE BTK Filozófia Intézet. (Unpublished)

Preview

Text Husserl különös istenérve-előadás-MAROSÁN.pdf Download (548kB) | Preview

Abstract

Husserl 1906 körül dolgozta ki a fenomenológiai redukció koncepcióját, hogy a tapasztalat és a megismerés általa alkotott elméletét biztosabb alapokra helyezze. A fenomenológiai redukció, és vele együtt a transzcendentális fenomenológia elmélete lehetővé tette, hogy Husserl jelentős mértékben kitágítsa filozófiájának horizontját, mélyebben is bevonjon olyan témákat, melyek korábban legfeljebb csak marginálisan voltak jelen (mint a testiség, történelem, interszubjektivitás). Ebben az időben kezdte el kidolgozni – részben pontosan a fenomenológiai redukció „felfedezésével” összekapcsolódva – a fenomenológiai metafizika elméletét, mely nem csupán a „valóság végső tudományát” jelentette nála (metaphysica generalis), hanem egy olyan diszciplínát, melynek célja, hogy választ keressen a „legfőbb és végső kérdésekre” (metaphysica specialis), mint amilyenek Isten léte vagy nem-léte, a lélek halhatatlansága vagy éppen halandó volta, és a végső értékek. Egy ilyen speciális metafizikai elmélet keretei között rajzolódtak ki Husserlnél egy sajátos istenérv körvonalai, melynek legfőbb lépéseit nála 1906 és 1914 közötti előadásszövegekben és kéziratokban találjuk meg. Ennek az érvnek a kiindulópontja és sarokköve a transzcendentális idealizmus, amelynek kontextusában Husserl azt állította, hogy az aktuálisan létező dolog eszméje egy aktuálisan létező, tapasztaló tudat létét írja elő vagy követeli meg. (Husserliana 36: 77). Az érv következő lényeges lépése, hogy Husserl szerint a tudat intencionális szerkezete egy végtelen jelenség világra utal: a tapasztalás horizontális szerkezete újabb és újabb tapasztalati horizontokra utal, és ez a sor, a tudat struktúrájából fakadóan, lezárhatatlan. Végül Husserl azt állítja, hogy ahhoz, hogy a tapasztalati valóság a maga végtelen gazdagságában és bonyolultságában koherensen, és a véges emberi megismerést is lehetővé tévően tudjon konstituálódni, egy végtelen konstituáló elmére van szükségünk, vagyis Istenre. Az előadás során ennek az érvnek a részleteit szeretném körüljárni.

Actions (login required)

Edit Item