A „legősibb húros hangszer”, a zenélőíj története és típusai

Brauer-Benke, József (2020) A „legősibb húros hangszer”, a zenélőíj története és típusai. ETHNOGRAPHIA, 131 (4). pp. 624-651. ISSN 0014-1798

Preview

Text A „legősibb húros hangszer”, a zenélőíj története és típusai.pdf Download (7MB) | Preview

Abstract

Összességében az adatok áttekintése arra enged következtetni, hogy a zenélőíjak két különböző csoportba sorolhatók. Az ún. szájíjtípusok az eddigi adatok alapján Dél-Afrikában a busmanok használatában legalább 2700 éve ismertek, de nem rokoníthatók a Délkelet-Ázsiában és Óceániában elterjedt szájíjtípusokkal, mert az eddigi adatok alapján, valószínűleg azoktól függetlenül,a vadászíjakból alakulhattak ki.A délkelet-ázsiai pengetéssel megszólaltatott szájíjak az ausztronéz nyelven beszélő népcsoportok migrációjával terjedhettek el az Óceánia szigetein élő népcsoportok körében. Ezzel szemben a délkelet-ázsiai zenélőíjak kialakulása valószínűleg a Kr.e. 3–2. évezred pre-védikus korszakának botcitera-típusaival hozható összefüggésbe, és az ausztronéz népcsoportok migrációjával jelent meg a Fülöp-szigeteken és Pápua Új-Guineában. A délkelet-ázsiai botcitera hangszertípuson alkalmazott kókusz vagy tökhéjrezonátorok átvételével alakulhattak ki a Közép és Dél-Afrikában élő bantu nyelvű népcsoportok körében elterjedő héjrezonátoros zenélőíjak. Ez az átvétel az ún. bantu expanzió, vagyis a mai Nigéria és Kamerun területéről 2–3 ezer évvel ezelőtt kiinduló, és a dél-afrikai régióba legkorábban 1700 évvel ezelőtt megérkező migráció után történhetett, mert ez a hangszertípus a szájíjakkal ellentétben Nyugat-Afrikában nem terjedt el. Mivel a héjrezonátoros zenélőíjnak az 1654–1677 között a mai Kongó és Angola területén tevékenykedő olasz kapucinus misszionárius Giovanni Cavazzi helyi hangszereket bemutató ábrázolásain nincs nyoma, viszont a Brazíliában kialakuló angolai eredetű harci tánc a capoeira jellegzetes hangszere a héjrezonátoros berimbau, feltételezhető, hogy ez a hangszertípus legkorábban csak a 18. század folyamán terjedhetett el szélesebb körben is a közép- és dél-afrikai bantu nyelvű népcsoportok körében. A dél-afrikai sziklarajzok 3 ezer éves ábrázolásai alapján nem valószínűsíthető, hogy a szubszaharai Afrika zenélőíjainak hagyománya is ilyen régi lenne, annál is inkább, mivel az adatok szerint a hangszertípus csak a legutóbbi néhány száz évben kezdett a bantu nyelvű népek körében is elterjedni. Ezért az sem valószínű, hogy összefüggésbe hozhatók az ókori Egyiptom húros hangszereivel, mert már a IV. dinasztia időszakából (Kr.e. 2600) ismertek hárfaábrázolások, amelyek időben megelőzik a busman zenélőíj-ábrázolásokat. Ezzel szemben a Taszilin-Ádzser Kr.e. 6000–5000 időszakra datált ábrázolása és a Csád északkeleti részén az Ennedi– fennsík sziklarajzai között talált 5000 évesre datált íjhárfa ábrázolás összességében előzményéül szolgálhattak az ókori Egyiptomban 4600 évvel ezelőtt már biztosan jelen lévő íjhárfáknak.

Actions (login required)

Edit Item