K. Németh, András and Takács, Melinda (2013) A középkori Lápafő és temploma = Medieval Lápafő and its church. KAPOSVÁRI RIPPL-RÓNAI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI (2). pp. 61-81. ISSN 2064-1966 (print); 2631-0376 (online)
|
Text
06K_Nemeth_Takacs61-82_REAL.pdf - Published Version Download (1MB) | Preview |
Abstract
A Tolna megye nyugati szélén fekvő Lápafő – a középkorban Vápafő – templomát 1430-ban említi középkori forrás. A település 1348-tól tűnik fel oklevelekben, a 15. század elejétől helyi kisnemeseket is ismerünk. A falu a 16. század végéig szerepel a török defterekben, 1618-tól református lelkészét is említik. A hódoltság után újratelepítése az 1710-es években indult meg. A középkori templomot a 18. században hordhatták szét nyomtalanul. Helye a mai falu református temetőjébe esik, maradványait sírásáskor gyakran megbolygatják. Hozzáférhető részeit 2012-ben tártuk fel a modern sírok között nyitott kutatóárkokkal, illetve a temető nyugati részén két nagyobb szelvénnyel. Az első, román kori periódusban félköríves szentélyzáródású templom épült, szentélyét kőből és téglából alapozták, a hajó alapozását azonban kő- döngölt agyagrétegek váltakoztatásával alakították ki. A későközépkorban nyugat felé 8 méter széles bővítménnyel toldották meg, sarkain egyenes, rövid támpillérekkel, teljes hossza így kb. 18,8 méter lett. A szentélybelsőben talált apró középkori freskótöredékeken többszöri lemeszelés nyomait figyeltük meg, tehát a reformátusok is ezt a templomot használták. A nyugati bővítmény építésével megbolygattak néhány korábbi sírt, amely az Árpád-kori templom temetőjéhez tartozott. Az épület környékét annak pusztulása után is temetőként használták, a bővítmény nyugati falát és a szentély alapozását is újkori sírok vágták át. A középkori falu a Rigói-árok és a Várongi-árok által közrefogott széles dombon feküdt, felszíni nyomait a temető körül találtuk meg, déli irányban a mai falu alá húzódik. A település kerámiaanyaga nem tér el a környező faluhelyekétől, ám a fémtárgyak között akadnak olyan darabok – rombusz- és csillag alakú csatok, sarkantyú, mérlegtöredék (?) –, amelyek talán a 15. század elejétől adatolt helyi nemesek tárgyi hagyatékának tarthatók. Abstract: The church of Lápafő can be found on the western border of Tolna County. It was first mentioned in a Medieval document in 1430. The building was excavated in the Calvinist cemetery of present-day Lápafő in 2012. In the first, Romanesque period a church with a semicircular apse was built from stones, bricks and rammed clay layers. In the Late Middle Ages an annex was added to the church. The full length of the building was about 18,8 meters.
Item Type: | Article |
---|---|
Uncontrolled Keywords: | Keywords: Arpad Dynasty, late Middle Ages, settlement study, history of architecture, cemetery |
Subjects: | C Auxiliary Sciences of History / történeti segédtudományok > CC Archaeology / régészet |
Depositing User: | K. Németh András |
Date Deposited: | 11 Sep 2014 09:33 |
Last Modified: | 27 Jul 2023 09:45 |
URI: | http://real.mtak.hu/id/eprint/14711 |
Actions (login required)
![]() |
Edit Item |