Király, István Mihály (2022) A Yishuv biztonság- és védelempolitikájának változásai az oszmán időktől az államalapításig. HONVÉDSÉGI SZEMLE: A MAGYAR HONVÉDSÉG KÖZPONTI FOLYÓIRATA, 150 (4). pp. 113-127. ISSN 2060-1506
|
Text
HSZ_2022_4113-127KiralyIstvanMihaly.pdf Download (409kB) | Preview |
Abstract
Izrael egy fiatal ország, amelynek modern kori államisága 1948-ig vezethető vissza. Létrejötte azonban nem egyik pillanatról a másikra történt, azt mintegy 70 évnyi zsidó bevándorlás és térnyerés előzte meg. 1882-től kezdődően több bevándorlási hullám keretében érkeztek (főleg Európából) zsidók az Oszmán Birodalom, majd később Palesztina Brit Mandátumterületére,3 céljuk pedig a cionizmus megjelenésétől az önálló haza megteremtése volt. Ahhoz, hogy megértsük, hogyan válhatott ez valóra, és hogyan volt képes megvédeni születendő államát az ott élő zsidó lakosság a túlerőben lévő arab országokkal szemben a függetlenségi háború során, kulcsfontosságú megvizsgálnunk egyrészt a cionista vezetők politikáját (főleg a külső hatalmakkal szemben), a helyi arab lakossággal fennálló konfliktus okait és mérföldköveit, valamint azon önvédelmi szervezetek kialakulását és fejlődését, amelyek ennek következtében jöttek létre. A tanulmány ennek megfelelően bemutatja a cionista vezetők politikai céljainak és stratégiájának változásait, valamint ezen változások okait 1882 és 1948 között, illetve ismerteti a későbbi Izraeli Védelmi Erők gerincét adó önvédelmi szervezetek (Bar Giora – Hashomer – Haganah) fejlődési útját, történetét.
Item Type: | Article |
---|---|
Uncontrolled Keywords: | bevándorlás, önvédelmi szervezetek, 1939-es Fehér könyv, Izrael, államalapítás, védelmi szervezetek |
Subjects: | D History General and Old World / történelem > D0 History (General) / történelem általában U Military Science / hadtudomány > U1 Military Science (General) / hadtudomány általában |
SWORD Depositor: | MTMT SWORD |
Depositing User: | MTMT SWORD |
Date Deposited: | 06 Feb 2023 14:43 |
Last Modified: | 06 Feb 2023 14:43 |
URI: | http://real.mtak.hu/id/eprint/158150 |
Actions (login required)
![]() |
Edit Item |