A hangszer-etimológiai adatok organológiai elemzése = The Organological Analysis of the Etymology of Musical Instruments

Brauer-Benke, József (2022) A hangszer-etimológiai adatok organológiai elemzése = The Organological Analysis of the Etymology of Musical Instruments. MAGYAR ZENE : ZENETUDOMÁNYI FOLYÓIRAT, 60 (2). pp. 317-341. ISSN 0025-0384 (nyomtatott); 2939-5224 (elektronikus)

Text Hangszeretimológia.pdf Restricted to Repository staff only until 31 December 2025. Download (13MB)

Abstract

A hangszer-elnevezések tekintetében A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára című háromkötetes alapmű megállapításaihoz képest az újabb etimológiai szótárak sem szolgálnak semmi újdonsággal. Ezért az organológia komparatív történeti és tipológiai forráselemzései hozzájárulhatnak a bizonytalan etimológiájú hangszerneveink eredetének a feltárásához, illetve kiegészíthetik a korábbi megállapításokat. Ezek szerint a doromb szavunk szlovák–lengyel közvetítésű német eredetű átvétel lehet, és bár a hangszertípus keletről származik, elnevezése alapján nem valószínű, hogy azt a honfoglalók magukkal hozták. A duda eredetileg egy onomatopoetikus, több hangszertípust is jelentő szó lehet, amelynek összetett szavas, jelzős kapcsolatából kialakult formái a bőrduda, köcsögduda, nádduda stb. különböző, nem rokon hangszertípusokat neveznek meg. A vlach közvetítésű, románból származtatott furulya szavunknak valószínűleg az albán fyell elnevezés vagy a „frymë” lélegzet vagy a „feee” fúvást utánzó onomatopoetikus kifejezés lehet a végsô forrása, és a tájnyelvekben gyakori furugla „g” elemére a Kárpát- medencéből, Törökországból és Észak-Afrikából egyaránt adatolható gutturális mormogással kísért furulya- játéktechnika szolgálhat magyarázatul. Az ismeretlen eredetű hegedű szavunk a hegit, egit, higheghe, geige vonós hangszert jelentő alakokkal rokonítható, és nem kizárt, hogy a török eredetű „ok/ik” (íj) szóból képzett „okli/iklij” alak egy „íjjal vagy vonóval” jelentésű etimonra vezethető vissza. A tárogató szavunk a „tár” gyakorító formájának igenévi alakja lehet „nyitogató” értelemben, és a lyukak ujjal való nyitására, zárására értendő, illetve a 16. század eleji felbukkanása a latin–magyar szótárakban annak köszönhető, hogy a reformáció elterjedésével egyre inkább előtérbe kerülnek a magyar kifejezések, mert ez a hangszertípus korábban valószínűleg a latin gayd formában szerepelhetett, és egy olyan dupla nádnyelves síptípust jelenthetett, amelyet a tüzet és egyéb veszélyt jelző toronyőrök használtak. Ehhez kapcsolódóan az „Ascaula-Taragato syp” latin–magyar szótári alak, a korábbi vélekedésekkel ellentétben, nem a mai értelemben vett duda típusú hangszert jelentett, hanem egy német nyelvterületen Platerspielnek nevezett, magyar nyelvterületen szélesebb körben sosem elterjedt, hamar kihalt hólyagsíptípust, amely a nyugati dupla nádnyelves síptípusok elterjedéséhez is hozzájárulhatott. Ennek köszönhető, hogy a tőlünk keletebbre élő népcsoportoktól eltérően a 17. század közepén megjelenő zurna nyelvsíp elnevezését nem vettük át, mert a hangszert a törököktől való átvételre utalva töröksípnak neveztük, így megkülönböztetve azt a nyugatról érkező lengyel és német sípoktól.

Actions (login required)

Edit Item