Adatok a Balaton fényklímájának ismeretéhez. (A víz zavarosságának okairól és kihatásairól)

Entz, Béla and E. Fillinger, Margit (1961) Adatok a Balaton fényklímájának ismeretéhez. (A víz zavarosságának okairól és kihatásairól). A Magyar Tudományos Akadémia Tihanyi Biológiai Kutatóintézetének évkönyve, 28. pp. 49-89. ISSN 0365-3005

Preview

Text 53_cut_MTA_TihanyiBiologiaiKutIntEvkonyve_28.pdf Download (26MB) | Preview

Abstract

A Balaton optikai tulajdonságainak pontos megismerése igen fontos az elsődleges termelés, a Balaton feliszapolódása és általában a tavi élet problémáinak tisztázása szempontjából. Méréseinket a terepen Secchi-koronggal és fotocellával, a laboratóriumban pedig Pulfrich-féle stufenfotométerrel (stufóval) és merített minták kiépítésével végeztük. Az eredmények megerősítették a Balaton-víz erős optikai labilitására vonatkozó eddigi megállapításokat (Entz 1949-1950, Felföldy és Kalkó 1958, Gärtner 1929, Ludány és Páter 1929 és Ullyott és Knight 1938), továbbá azt, hogy a tóvíz fényáteresztőképességét döntően a vízben lebegő szeszton (túlnyomórészt abioszeszton) befolyásolja. A méréseket két időszakban, nyáron (1960 június 27 és szeptember 12. között) (1-2 . és 3. táblázat) és késő ősszel, illetőleg a tél folyamán végeztük (1960 december 1-től 1961 március 10-ig; 4—6. táblázat). A Balaton-víz átlátszóságának a csökkenését döntően a szél (2. és 5. ábra) , illetőleg a szél okozta hullámzás - annak erőssége és tartóssága - és a vízmélység (4. ábra és 2. táblázat) befolyásolják. Már egészen gyenge szél (1-2 m/sec) okozta hullámzás is csökkenti a víz átlátszóságát, a 4 m/sec-os szélerősség csupán olyan körülményeket teremt, melyek ha huzamos ideig tartanak, a tóvíz szemmel jól látható, hirtelen felzavarodásához vezetnek. Sekély vízben már egészen enyhe szél is igen erős zavarosságot idézhet elő. Erős vihar hatására nem csupán a zavarosságot előidéző felkavart iszapszemecskék száma növekedik, hanem az iszapszemecskék fel is aprózódnak, ami a zavarosságot tovább fokozza. A szélhatás és a vízmélység következtében „tiszta” vizű és „zavaros” vagy „szőke” vizű pászták váltakozhatnak a Balatonban ( 4. táblázat) . A Balaton-víz letisztulását a szél és a vízmélység mellett valószínűleg a fényviszonyok is befolyásolják. Hirtelen vihar után gyakran igen gyors az ülepedés. Már kis szél erősen lassítja a víz letisztulását, de tartós szélcsendben is csak akkor gyors a víz tisztulása, ha napsütéses idő uralkodik. Borús, ködös időben a víz sokáig egészen "tejszerű"-en zavaros maradhat. A közvetlen napfény direkt vagy indirekt úton a felkavart iszaprészecskék (kolloidális iszapszól) pelyhesedését mozdíthatja elő, ami gyors ülepedést eredményez. Az ülepedés menetében tél és nyár között lényeges különbséget megállapítani nem sikerült (8 . táblázat). Csupán hóborította jég alatt figyeltük meg, hogy a lebegő részek mennyiségi csökkenése mellett minőségi változás is bekövetkezhet. A sósavval oldható részek (jórészt biogén mész) csaknem eltűntek a vízből, valószínűleg az asszimilációs folyamatok gátlása következtében. Ekkor feltehetően megszűnt a tó vizére különben jellemző biogén mészkiválás, és a tartós sötétségben a már kivált lebegő mész oldódása következett be (6. ábra). Ez a jelenség analóg a nádasok belsejében bekövetkező víztisztulással. Horizontálisan a Balaton-víz zavarossága - a Zalatoroktól és a beömlő többi víz torkolatától eltekintve - lényeges eltérést nem mutat (3. ábra). A Balaton fényklímája a víz erős zavarossága következtében egészen eltér a hőklímájától. Attól eltekintve, hogy pl. 1960 júliusában a normálisnál jóval kevesebb, 1961 februárjában pedig jóval több fény érte a tó felszínét, a vízben 1 m-nél nagyobb mélységben télen átlagban abszolút értelemben is több, sőt lényegesen több fény hatol le mint nyáron (7. ábra és 7. táblázat). Ennek magyarázatát a nyári szeles időjárás okozta gyakori vízfelzavarodás, illetőleg a téli csendesebb, sőt a jég alatt szinte mozdulatlan vízviszonyokban kell keresnünk. A Balaton zavaros vizében igen erős a vízfény, mely a beeső fény 25%-át is meghaladhatja. Az erős zavarosság igen erős fényszóródást okozhat, ami a mólyehb vízrétegekben a zavaros vízben különös fényviszonyok kialakulására vezethet. A transzmissziós koefficiens mellett - mely a lebegő részek mennyiségéről is tájékoztatást nyújt - a terepen található tényleges, tehát biológiailag hatásos fényviszonyok megismerésére vízalatti fotocellás méréseket is végeztünk (1. ábra) . A mérési adatokból a víz számos optikai jellemző állandóját is kiszámítottuk (8. táblázat). Színszűrőkkel is végeztünk méréseket (5. táblázat), melyek ugyan tájékozódó jellegűek voltak, de belőlük máris megállapítható volt, hogy a Sauberer-féle optikai jellemző, a K érték a Baláton-víz általános optikai jellemzésére nem alkalmas. Összehasonlítva a Balaton és - irodalmi adatok alapján - más állóvizek optikai tulajdonságait (8. ábra) kitűnt, hogy a tavak mi ni piál is fényáteresztő képességét döntően azok mélysége befolyásolja. Sekély vizekben esetleg csak néhány cm-re hatol le mérhető mennyiségű fény, míg mélyvízű tavakban még 5-10 m mélyen is mindig jelentős fényerő mérhető. A mérhető maximális és minimális fény, illetőleg a d% aránya mély tavakban a nyílt vizen alig 1-2, a szél által felkeveredő, de 3 m-nél mélyebb vizekben 10-30, míg ugyanazon tavak 2 m-nél sekélyebb részein és sekélyvízű kis tavakban (különösen szikes vizekben) óriási értékeket érhet el (10. táblázat).

Actions (login required)

Edit Item