Valószínűségszámítási módszer a szekunder elektronemisszió vizsgálatára

Takács, Lajos (1956) Valószínűségszámítási módszer a szekunder elektronemisszió vizsgálatára. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA MATEMATIKAI ÉS FIZIKAI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK KÖZLEMÉNYEI, 6 (2). pp. 199-211.

Preview

Text cut_MATFIZ_6_2_1956_pp199_-_211.pdf - Published Version Download (637kB) | Preview

Abstract

A szekunder elektronemisszió jelensége, amely 1900 óta ismeretes, Lénárd, Hull és Von Bayer vizsgálatai nyomán, abban áll, hogy egy fémlemezből beeső elektronok hatására újabb elektronok lépnek ki. A beeső elektronok átadják energiájukat az anyag belsejében levő elektronoknak. Ezek, ha olyan energiára tesznek szert, amely a kilépési munkát le tudja győzni, kilépnek a fémből. Egyetlen beeső elektron hatására kilépő elektronok száma véletlen ingadozást mutat, azaz valószínűségi változó. Ezen változó valószínűség eloszlásának meghatározása képezi vizsgálatunk tárgyát. Ez az eloszlás általában függ a beeső elektron energiájától és a fém felületi sajátságaitól, főképpen a kilépési munkától. A szekunder elektronok számának várható értékét az ún. szekunder elektronemissziós multiplikációs tényezőt többen (vő. pl. H. Bruining [1]), a szórását V. K. Zworykin, G. A. Morton és L. Malter [2], továbbá W. Schokley és I. R. Pierce [3] határozták meg. A valószínüségeloszlás meghatározásával azonban még adós a fizika, amit H. Bruining [1] (p. 7 2.) is felemlít. Bay Zoltán [4], [5], [6] munkáiban mutatott rá először, hogy elektronsokszorzóval a szekunder elektronok számának valószínüségeloszlását meg lehet határozni. Bay Zoltán [4], [5], [6] hívta fel A figyelmet arra, hogy a feszültségimpulzusok amplitúdó szerinti eloszlásának valószínüségszámítási vizsgálata megadja a primer elektronok által kiváltott szekunder elektronok számának valószínűség eloszlását. A fenti gondolat felhasználásával az 1940-es évek után az Egyesült Izzó (Tungsram) Kutatólaboratóriumában több módszert dolgoztak ki a szekunder elektronok száma valószínűségeloszlásának meghatározására. így Bay Zoltán és Papp György az ortogonális függvények módszerét, Grünwald Géza és tőle függetlenül Makai Endre a generátorfüggvények módszerét. Ezek a vizsgálatok azonban gyakorlati számításra nehezen alkalmazhatók és eddig nem kerültek publikálásra. A fenti kérdés megoldására gyakorlatilag alkalmazható módszert ad Faragó Péter és szerző [9] dolgozata. Az elméleti vizsgálat szempontjából kétféle problémát kell megkülönböztetni: 1. Az elektronkiváltás mechanizmusa minden egyes lemezen ugyanaz, vagyis a szekunder elektronok száma minden egyes lemezen ugyanazon valószínűségeloszlást követi és meg akarjuk határozni az egy lemezre érvényes valószínüségeloszlást. 2. Az elektronkiváltás körülményei lemezenként változnak és meg akarjuk határozni az első lemezre vonatkozó valószínűségeloszlást. Mindkét probléma tárgyalva van a [9] munkában, abban az esetben, mikor a katódról jövő primér elektronokat először az első, majd a második sokszorozó lemezre engedjük és az ilyen módon kapott két végső impulzus eloszlás összehasonlításából határozzuk meg az első lemezre érvényes valószínűségeloszlást. Jelen munkánkban megmutatjuk, hogy az 1. probléma megoldására nem szükséges két amplitúdó eloszlás megadása, mert egyetlen eloszlás ismerete is megengedi az egy lemezre vonatkozó szekunder elektronok száma eloszlásának meghatározását. Meggondolásainkban feltesszük, hogy az elektronsokszorozónál a sokszorozásban az összes elektronok részt vesznek, ami biztosítva van akkor, ha az elektronoptikai, fokuszozás tökéletes, továbbá, hogy nem lép fel számottevő tértöltés, amely visszatérésre kényszeríthet egyes elektronokat.

Actions (login required)

Edit Item