Lukács a színpadon : Kommentárok Eörsi István abszurd dokumentumjátékához

Rácz, Attila (2024) Lukács a színpadon : Kommentárok Eörsi István abszurd dokumentumjátékához. In: TO 100 : A Történelem és osztálytudat 100 év távlatából. Replika könyvek . Replika Alapítvány, pp. 132-153. ISBN 9786156202017

Preview

Text TO100-Racz.pdf - Published Version Download (283kB) | Preview

Abstract

A tanulmányban Eörsi István Lukács Györggyel készített interjúinak drámaváltozatát kommentálva kísérletet teszek az öneldologiasítás esztétikai mintájának felvázolására. Megpróbálom rekonstruálni a Történelem és osztálytudat központi fogalmának egyfajta, a marxista értelmiségi által vállalt etikus, áldozathozatali alakja és Az esztétikum sajátosságában tárgyalt mimézisfogalom közötti történeti kapcsolatot. A történelem filozófiájává tett poétika útját követni ugrás a sötétbe. Hegelnél az ember alkotta műalkotások célja, hogy bennük a tudat önmaga tárgya legyen, vagyis megkettőzve magát megértse azt, ami van. A világ megváltoztatására felszólító marxi Tézisek szerint az önmegismerés kerülőútja mint a proletariátus tudatát kiérlelő történelmi, dialektikus mozgás a szubjektum és objektum összetartozásának elfeledettségével, nem-tudásával vette kezdetét. A „nem tudják, de teszik” marxi formula gyakorlati megvalósulása nem pusztán ismeretelméleti probléma. A szellem lefokozása, az önként vállalt eszközszerűség Lukácsnál a szabadságról és a bűnről való kritikai gondolkodásra támaszkodik, és küzdelme drámainak is felfogható. Ezt utólag kommunistává válására vonatkozólag a „sorsfordulat” szó használatával maga is indokolja. A múltat politikai cselekvés útján a jelenbe integrálni: önfeláldozás. Másként kifejezve: a történelmi szerepvállalás „bukott egzisztencia”. Ám Lukács, ahogy A modern dráma fejlődésének történetében írja, távol tartja magát a tragédiától. Számára mindez nem tragikus, noha nagyon is színházszerű. „Az ideológiakritika nem feltételezheti többé az egyének hamis tudatát saját helyzetüket és szerepüket illetően”, írja Kiss Viktor, de ahogy Eörsi darabja rávilágít, a hamis tudat a színészi utánzás kiindulási pontjává tehető. Az abszurd dokumentumjátékban Lukács arra figyelmezteti tanítványát, hogy „a színpad nem tűri az eleve eldöntött kérdéseket”. A színpadi játék alapja nem a szereppel való azonosulás, hanem a drámai helyzetek kimenetele felőli tudatlanság mimézise, a szereppé válás.

Actions (login required)

Edit Item