A mediálisan színre vitt „privát lét” : Az egyéni identitás és az intimitás én- és kultúrtechnikái az 1980-as évek videó-avantgárdjában és a kortárs közösségi médiában

Keskeny, András (2023) A mediálisan színre vitt „privát lét” : Az egyéni identitás és az intimitás én- és kultúrtechnikái az 1980-as évek videó-avantgárdjában és a kortárs közösségi médiában. APERTÚRA, 19 (1). pp. 29-47. ISSN 1787-7245

Preview

Text Apertura2023oszKeskenyAndras_Amedialisanszinrevitt_privatlet.pdf - Published Version Download (1MB) | Preview

Abstract

Ha praxiselméleti szempontból olvassuk Ole Nymoen és Wolfgang M. Schmitt az influenszerekről szóló 2021-es Suhrkamp-bestsellerét, akkor számos bizarr praxisforma leírásával találkozhatunk. A legtöbbjük meghökkentő jellegét az adja, ahogyan összefonódnak bennük a mediális és a gazdasági jellemzők a privát szférával. Ezen praxisformák egyike – és szó szerint is legszembetűnőbbike – az influenszerek szűrő- és effekthasználata, ahogy a különféle szoftveres szűrőket és vizuális effekteket saját, mediatizált személyes identitásuk megalkotására használják fel. A kortárs médiaantropológiában és kultúratudományokban az ilyen praxisformákat nevezik én- és kultúrtechnikáknak (Macho, Foucault). Joggal merül fel a kérdés, hogy vajon a személyre szabott filterek és speciális effektek használata vagy épp a ház-, lakás-, szobabejáró YouTube-videók, azaz a kvázi-nyilvános médiatér identitás- és intimitásképző praxisai először az influenszerkultúrával jelentek-e meg. Bódy Gábornak egy 1985-ben, a nyugat-berlini DFFB speciális effektek workshopján elhangzott gondolata és két, a későbbi német popteoretikus Diedrich Diederichsen nevéhez köthető Infermental videó segítségével amellett kívánok érvelni, hogy a közösségimédia-platformok „kvázi-nyilvánossága” és az ott színre vitt egyedi identitás és intimitás audiovizuális praktikái médiaarcheológiai „mélyidővel” (Zielinski) rendelkeznek. Ha ez így van, az új fényt vet a videó-avantgárdra is, amennyiben az nem egyszerűen az utolsó 20. századi avantgárd mozgalmak egyike, de korai kultúrtechnikai praxisai révén egyúttal része a mai szociális média, illetve influenszerkultúra genealógiájának is. | If we analyze Ole Nymoen and Wolfgang M. Schmitt’s 2021 Suhrkamp bestseller on influencers through the lens of practice theory, we encounter descriptions of several bizarre forms of practice. The striking nature of these practices lies in the way they intertwine media and economic characteristics with the private sphere. One of these practices—quite literally the most conspicuous—is influencers’ use of filters and effects. They leverage various software filters and visual effects to craft their mediated personal identities. In contemporary media anthropology and cultural studies, such practices are referred to as cultural techniques and technologies of the self (Macho, Foucault). A key question arises: did the use of personalized filters and special effects, or the identity- and intimacy-shaping practices like house or room tour YouTube videos in quasi-public media spaces, first emerge with influencer culture? Drawing on Gábor Bódy’s 1985 remarks at a special effects workshop in West Berlin’s DFFB and two Infermental videos linked to Diedrich Diederichsen, I argue that the „quasipublicness” of social media platforms and their audiovisual practices for constructing identity and intimacy have a media-archaeological „deep time” (Zielinski). This perspective casts new light on video avant-garde, framing it not merely as one of the last 20th-century avant-garde movements but as an integral part of the genealogy of today’s social media and influencer culture through its early cultural techniques.

Actions (login required)

Edit Item