REAL

Jókait olvasva

Takács, Géza (2025) Jókait olvasva. ÚJ PEDAGÓGIAI SZEMLE, 75 (9-10). pp. 5-13. ISSN 1215-1807

[img]
Preview
Text
upsz__takacs_geza.pdf - Published Version

Download (146kB) | Preview

Abstract

Az esszé a nagy magyar írót idézi fel, Jókai Mórt, aki 1825-ben, kétszáz évvel ezelőtt született, s lelkes emlékezések, ünnepi köszöntők íródtak róla az évfordulón. De mintha ezek az írások azt sugallták volna, hogy Jókai csak volt, de ma már nem élnek, nem olvashatók a könyvei. S akadt jeles irodalmár, aki ezt meglehetősen nyeglén ki is mondta. Hol is tette volna méltatlanabbul, mint az író szülővárosában, éppen az évforduló napjához kötődően. Ezen méltatlankodik a szerző, leginkább azzal, hogy Jókai-szövegek friss élményéről számol be, idézetekkel, megpróbálva érzékeltetni, hogy ez az irodalom nem csak hogy nem avult el, hanem mintha olvasása révén annak a jelennek a megértéséhez is közelebb jutnánk, amelyben élünk, hiszen a nemzeti sorssal való viaskodás története korántsem ért véget. Az emberi jellem viszontagságairól nem is beszélve. S hogy Jókai saját korának influenszere, NETFLIX-sorozat írója volt. És slammere is. Miközben a romantika nagy alakja. A legjobb minőségben.

Item Type: Article
Additional Information: DOI regisztráció megállapodás alapján archiválva
Uncontrolled Keywords: Jókai-évforduló, korszerűség
Subjects: A General Works / általános művek > AX Not specified / nem besorolt
SWORD Depositor: MTMT SWORD
Depositing User: Erika Bilicsi
Date Deposited: 20 Mar 2026 07:42
Last Modified: 20 Mar 2026 07:42
URI: https://real.mtak.hu/id/eprint/236003

Actions (login required)

Edit Item Edit Item