REAL

A főtanácsnok szerepe az EUB‑joggyakorlat konzisztenciájának megőrzésében és fejlesztésében

Marinkás, György (2026) A főtanácsnok szerepe az EUB‑joggyakorlat konzisztenciájának megőrzésében és fejlesztésében. FONTES IURIS: AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM SZAKMAI FOLYÓIRATA, 12 (1-2). pp. 77-84. ISSN 2416-2159

[img]
Preview
Text
23289-Cikkszovege-91608-1-10-20260528.pdf - Published Version

Download (1MB) | Preview

Abstract

A tanulmány célja, hogy öt szempont mentén bemutassa az Európai Unió Bíróságán szolgáló főtanácsnokok tevékenységének legfontosabb jellemzőit és egyes, a tevékenységükhöz fűződő kérdéseket. Az első pontban a történelmi háttér kerül rövid felvázolásra, majd a megválasztásukra vonatkozó szabályok és az ún. első főtanácsnok szerepe kerül bemutatásra, ideértve az ügyelosztásban betöltött szerepére. A második pontban, a tanulmány bemutatja a főtanácsnoki indítványok szakmai értékét, hogy egyrészről miként járulnak hozzá az ítélkezési gyakorlat következetességének fenntartásához és másrészről, hogy miként segítik elő annak fejlődését. A harmadik pontban a szerző, a szakirodalom, valamint a Bíróság egykori tagjainak visszaemlékezései alapján megkísérel megközelítőleges becsülést adni arra vonatkozóan, hogy a bíróság milyen mértékben követi a főtanácsnoki indítványban foglalt jogi megoldást. A negyedik részben a tanulmány azt a kérdést vizsgálja, hogy lehetséges-e politikai befolyást gyakorolni a főtanácsnokokra, akiknek a véleménye – ellentétben a bírók tanácskozás során elhangzott álláspontjával – nyilvános, ezért jobban ki vannak téve az esetleges külső nyomásgyakorlásnak. Az utolsó részben a tanulmány bemutatja, azokat a garanciákat, amelyek az ítélkezési gyakorlat konzisztenciáját hivatottak megőrizni azon tárgyterületeken, amelyek kapcsán a Törvényszék hatáskört kapott az előzetes döntéshozatali eljárás lefolytatására, ideértve azt, hogy a Bíróság első főtanácsnoka javasolhatja a Törvényszék ítéletének felülvizsgálatát, illetve, hogy az új eljárási szabályok jobban ösztönzik a Törvényszéket arra, hogy egyes tagjait a főtanácsnoki feladatok ellátására jelöljenek ki.

Item Type: Article
Uncontrolled Keywords: Főtanácsnok, Európai Unió Bírósága, Törvényszék, előzetes döntéshozatali eljárás, a bíróság függetlensége
Subjects: K Law / jog > K Law (General) / jogtudomány általában
SWORD Depositor: MTMT SWORD
Depositing User: MTMT SWORD
Date Deposited: 29 May 2026 10:21
Last Modified: 29 May 2026 10:21
URI: https://real.mtak.hu/id/eprint/239206

Actions (login required)

Edit Item Edit Item