A visszaélés-bejelentés jogi genealógiája a magyar és az angolszász jogi hagyományokban = The Legal Genealogy of Whistleblowing in Hungarian and Anglo-Saxon Traditions

Makkos, Nándor (2026) A visszaélés-bejelentés jogi genealógiája a magyar és az angolszász jogi hagyományokban = The Legal Genealogy of Whistleblowing in Hungarian and Anglo-Saxon Traditions. BELÜGYI SZEMLE, 74 (7). pp. 1971-1984. ISSN 2062-9494 (nyomtatott); 2677-1632 (online)

Preview

Text 10_Makkos_Nandor_A_visszaeles_bejelentes_jogi_genealogiaja.pdf - Published Version Available under License Creative Commons Attribution Non-commercial No Derivatives. Download (470kB) | Preview

Abstract

Cél: A visszaélés-bejelentés (whistleblowing) – a közérdeket sértő visszásságok nyilvánosságra hozatala – erkölcsi kötelességből a megfelelési (compliance) és integritásirányítás formalizált elemévé fejlődött. Ez a tanulmány jogi genealógiai hozzájárulást kínál a kortárs compliance-elmélethez azáltal, hogy bizonyítja: a visszaélés-bejelentés nem a huszadik század szabályozási innovációja, hanem egy, az európai kormányzási hagyományokba beágyazott, tartós morális-jogi struktúra. A középkori jogtörténet, az összehasonlító közjog és a modern compliance-kormányzás integrálásával a cikk az integritás egy olyan diakrón modelljét vázolja fel, amelyben a bejelentés tisztán menedzsmenteszköz helyett korszakokon átívelő normatív állandóként funkcionál.Módszertan: A tanulmány jogtörténeti és erkölcsfilozófiai elemzésen alapuló genealógiai megközelítést alkalmaz. Három párhuzamos fejlődési ívet rekonstruál: (1) az angolszász vonalat Wihtred király törvényeitől (Leges Wihtredi, Kr. u. 695) a bűncselekmény feljelentésének elmulasztása (Misprision of Felony) doktrínáján át a False Claims Act (1863), a Whistleblower Protection Act (1989) és a Dodd–Frank Act (2010) törvényekig; (2) a magyar vonalat Szent István I. és II. törvénykönyvétől (1000–1038) Werbőczy Hármaskönyvén (Tripartitum, 1514) és a Csemegi-kódexen (1878. évi V. törvénycikk) keresztül a szocialista korszak 1977. évi I. törvényéig, végül pedig a 2023. évi XXV. törvényig; valamint (3) egy összehasonlító szintézist, amely azonosítja a közös etikai állandókat és azok kortárs compliance-elméleti vonatkozásait. Pokol (2020) perspektívájával összhangban a jogi normákat a tanulmány nem csupán pozitív szabályokként, hanem a társadalmi struktúrákon belüli erkölcsi rend kifejeződéseként értelmezi.Megállapítások: A kutatás rávilágít arra, hogy a bejelentési kötelezettség a kormányzás tartós morális-jogi archetípusát képezi. Mind az angolszász, mind a magyar hagyomány konvergál abban az elvben, hogy az igazság polgári kötelesség és a legitim hatalom alapja. Míg az angolszász hagyomány a morálteológiától az egyéni jogok felé fejlődött, a magyar út a hierarchikus legitimitástól a polgári felelősségvállalás felé haladt. A magyar jog tizenhárom évszázadon keresztül fenntartotta az igazság, az igazságosság és a közösség hármasát – az isteni parancstól a közigazgatási integritásig –, ami azt bizonyítja, hogy a visszaélés-bejelentés olyan etikai állandó, amely megelőzi a modern compliance-keretrendszereket.Érték: A tanulmány azáltal járul hozzá a compliance-kutatásokhoz, hogy összekapcsolja a morálantropológiát a közigazgatási etikával. A visszaélés-bejelentést menedzsment-innováció helyett a morális fenntartás civilizációs mechanizmusaként fogalmazza újra, megmutatva, hogy az igazságot kimondók védelme a magyar és az európai jogtudat egy évezredes elvét éleszti újjá. Ezzel hidat képez az etikai genealógia és a modern kormányzás között, rávilágítva arra, hogy az integritásrendszerek nem importált konstrukciók, hanem mélyen gyökerező morális hagyományok folytatásai. | Aim: Whistleblowing – the disclosure of wrongdoing in the public interest – has evolved from a moral duty into a formalized element of compliance and integrity management. This study offers a legal genealogical contribution to contemporary compliance theory by demonstrating that whistleblowing is not a twentieth-century regulatory innovation but a persistent moral-legal structure embedded in European governance traditions. By integrating medieval legal history, comparative public law, and modern compliance governance the paper advances a diachronic model of integrity in which disclosure functions as a trans-epochal normative constant rather than a purely managerial instrument. Methodology: The study applies a genealogical approach grounded in legal-historical and moral-philosophical analysis. It reconstructs three parallel trajectories: (1) the Anglo-Saxon lineage from King Wihtred’s Leges Wihtredi (695 AD) through the Misprision of Felony doctrine to the False Claims Act (1863), the Whistleblower Protection Act (1989), and the Dodd–Frank Act (2010); (2) the Hungarian lineage from Saint Stephen’s Decreta I–II (1000–1038) through Werbőczy’s Tripartitum (1514) and the Csemegi Criminal Code (1878 Act V) to the socialist-era Act I of 1977 and finally Act XXV of 2023; and (3) a comparative synthesis identifying shared ethical constants and implications for contemporary compliance theory. Consistent with the perspective of Pokol (2020), legal norms are interpreted not merely as positive rules but as expressions of moral order within social structures. Findings: The research reveals that the duty of disclosure constitutes an enduring moral-legal archetype of governance. Both Anglo-Saxon and Hungarian traditions converge on the principle that truth is a civic obligation and the foundation of legitimate authority. While the Anglo-Saxon tradition evolved from moral theology to individual rights, the Hungarian path developed from hierarchical legitimacy to civic responsibility. Across thirteen centuries, Hungarian law maintained the triad of truth, justice, and community – from divine command to administrative integrity – demonstrating that whistleblowing is an ethical constant predating modern compliance frameworks. Value: The study contributes to compliance scholarship by linking moral anthropology to administrative ethics. It reframes whistleblowing as a civilizational mechanism of moral maintenance rather than a managerial innovation, showing that protecting truth-tellers revives a thousand-year-old principle of Hungarian and European legal consciousness. In doing so, it bridges ethical genealogy and modern governance, highlighting that integrity systems are not imported constructs but continuations of deeply rooted moral traditions.

Actions (login required)

Edit Item