Hollósy-Vadász, Gábor and Szabó, Szilvia (2016) A pszichológiai megközelítésű PSM paradigma jelentősége a magyar közszolgálatban. HADTUDOMÁNYI SZEMLE, IX (2). pp. 163-174. ISSN 2060-0437
|
Text
megjelent.pdf - Accepted Version Download (420kB) | Preview |
Abstract
Elméleti tanulmányunkban a PSM (Public Service Motivation; Közszolgálati Moti-váció) paradigmát mutatjuk be, a vonatkozó hazai és nemzetközi munkapszicho-lógiai tanulmányok alapján. Először ismertetjük a motivációkutatás tudományági besorolását, majd áttekintjük, hogy a nemzetközi közszolgálatban, hogyan és milyen eszközökkel vizsgálták azt. Ezt követően foglalkozunk a nemzetközi szak-irodalom alapján a szervezeti belső és külső motivátorok megjelenésének gyakor-latával, illetve az ezekkel együttjáró személyiségjegyekkel. A tanulmány második részében bemutatjuk a legfrissebb magyar közszolgálati kutatásokat, amelyek a motivációt vizsgálták humánerőforrás menedzsment (HR) szempontból. Végül javaslatokat fogalmazunk meg azon területekre, ahol javasolt a már meglévő HR kutatások eredményeit kiegészíteni a pszichológiai szempontú PSM kutatásokkal, amelynek nagy jelentősége lenne a közszolgálat hatékonyságának növelésében.
Item Type: | Article |
---|---|
Subjects: | B Philosophy. Psychology. Religion / filozófia, pszichológia, vallás > BF Psychology / lélektan > BF21 Applied psychology / alkalmazott pszichológia |
Depositing User: | Gábor Hollósy-Vadász |
Date Deposited: | 16 Jul 2016 20:08 |
Last Modified: | 16 Jul 2016 20:36 |
URI: | http://real.mtak.hu/id/eprint/37818 |
Actions (login required)
![]() |
Edit Item |