Neoreneszánsz színházépületek Magyarországon

Ordasi, Zsuzsa (2009) Neoreneszánsz színházépületek Magyarországon. Építés - Építészettudomány, 37 (3-4). pp. 333-357. ISSN 0013-9661

Text eptud.37.2009.3-4.6.pdf Restricted to Repository staff only until 30 September 2029. Download (5MB)

Abstract

A 19. század folyamán a Habsburg Birodalom, illetve az Osztrák–Magyar Monarchia magyar lakta városaiban nagyszabású színházépítés folyt. A színház a nemzeti identitás megerősítésére és a magyar nyelv általános használatának szorgalmazására szolgált. A színházépületek stílusát nem elsősorban építészeti és esztétikai szempontok, hanem politikai indokok határozták meg, a színház a városok fejlődése, s egyben a polgárosodás bizonyításának egyik fontos eszköze volt, olyan középületet jelentett, amely a várossá válás egyik meghatározó elemévé vált. A színházépítők elsősorban fővárosi építészek voltak, akik Bécsben, Berlinben és Münchenben végezték a tanulmányaikat, ahol a 19. század közepére Európában általánosan elfogadottá és a városi paloták, illetve a városi középületek esetében divattá vált neoreneszánsz stílusban tervezték meg színházépületeiket. A magyar építészek az Európában látott stílusmintát követve alkották meg színházépületeiket, amelyek elsősorban a városi palota jellegét mutatják külső megformálásukban (Szkalnitzky Pesti Nemzeti Színház, 1871–1874; Arad, 1871–1874; Fellner & Helmer Temesvár, 1871–1875; Halmay Andor Békéscsaba, 1884–1885; Hauszmann Alajos Szombathely, 1880), belsejükben, a nézőtér-játszótér viszonylatában pedig a 17–18. században kialakult és kanonizálódott „itáliai–francia színház” tipológiáját mutatják. A magyar és az európai építészetnek is remekműve Ybl Miklós alkotása, a Magyar Királyi Operaház (1874–1884), amely Budapesten a Sugár út első traktusában épült fel az egész utat átfogó urbanisztikai koncepció jegyében alkalmazott neoreneszánsz stílusban. | During the 19th century in the Habsburg Empire and in the Austro-Hungarian Empire respectively, the building of a vast number of theatres had been going on in the towns populated by Hungarians. The theatre served to strengthen the national identity and urge the everyday use of the Hungarian language. The style of the theatres was not determined primarily by architectural and aesthetic aspects but political causes. The theatre was one of the essential tools of the proof of the development of towns and of the embourgeoisement, it meant a public building, which became a symbol of turning into a city. The architects came mainly from the capital, they learnt in Vienna, in Berlin and in Munich. They planned the theatres in Neo-Renaissance style as it became widely accepted in the mid-nineteenth century in Europe and set a trend in the case of the urban palaces and urban public buildings. The Hungarian architects designed their theatres following the style they saw in Europe, showing mainly the characteristics of an urban palace on the outside (Szkalnitzky Pest National Theatre, 1871–1874; Arad, 1871–1874; Fellner & Helmer Temesvár – Timişoara, 1871–1875; Andor Halmay Békéscsaba, 1884–1885; Alajos Hauszmann Szombathely, 1880). In their interior concerning the auditorium and the stage, they show the typology of the “Italian-French theatre”, which appeared and was widely spread in the 17th–18th centuries. The Hungarian Royal Opera House, designed by Miklós Ybl between 1874 and 84, is the masterpiece of the Hungarian and European architecture as well. This building was built in the first section of the Avenue (today Andrássy Street) in Budapest, in terms of the comprehensive town planning conception in Neo-Renaissance style.

Actions (login required)

Edit Item