A vertikális generalizálás kérdései a kisméretarányú térképek domborzatábrázolásánál

Márton, Mátyás (2008) A vertikális generalizálás kérdései a kisméretarányú térképek domborzatábrázolásánál. Geodézia és Kartográfia, 60 (8). pp. 23-30. ISSN 0016-7118

Preview

Text 1127887.pdf Download (267kB) | Preview

Abstract

Az izovonalas domborzatábrázolás a szilárd földfelszín1 képi megjelenítésének egyik legelterjedtebb módja, és alapja az egyéb ábrázolásmódok zömének (rétegszínezés, summer, pillacsíkozás stb.). A közelmúltban – a topográfiai térképek méretarány-tartományában2 – új szerephez jutott ez az ábrázolásmód azért is, mert gyakran az izovonalas térképek szolgálnak magasságiadat-forrásul a – korábban zömmel térinformatikai célú, de ma egyre inkább a kartográfiai felhasználás irányába is szélesedő felhasználású – digitális terepmodellek létrehozásához. A domborzat – mint téridom – leírásához használt izovonal számértéke a vertikális komponens kifejezője (a „z-koordináta” – azaz a magasságjelző szerepe a domináns), adott szintfelületen az izovonal futása (az „x és y koordináták” változása) az alak kifejezője (azaz a formajelző szerepe a domináns). Az izovonalas domborzatábrázolás generalizálásakor az ábrázoláshoz a vertikális komponensek meghatározásával a vertikális generalizálás, a horizontális komponensekkel pedig a horizontális generalizálás foglalkozik. (Többnyire valójában csak az utóbbit tekintik fontos kérdésnek a kartográfusok.) A vertikális generalizálás tehát az ábrázolandó szintfelület-sorozat kiválasztása, a horizontális generalizálás „szabályrendszere” pedig a formaismeret összessége, ami biztosítja a lényeges tulajdonságok kiemelését (akár méreten felüli ábrázolását). Jelen dolgozatban a vertikális generalizálás kérdéseivel foglalkozom.

Actions (login required)

Edit Item