The spatial dimension of liturgy

Katona, Vilmos (2017) The spatial dimension of liturgy. Építés - Építészettudomány, 45 (1-2). pp. 173-213. ISSN 0013-9661

Preview

Text 096.2017.45.1-2.9.pdf Download (691kB) | Preview

Abstract

The present study focuses on the spatial aspect of the liturgy, the raison d’être of church building. The topicality of this approach is explained either by the manner of international communication about sacred architecture, or by the work of German architect Rudolf Schwarz (1897–1961), who is cited anew, very often due to his unification of architectural praxis, scientific activity and a life of a devoted man deservedly still influential in the field. A church can be understood by its operative function. Throughout the most important liturgical reform movements of the 20th century, one can get an insight into the spatial concepts of the designers, which, consciously or not, reflect the achievements of these movements even today. In the contemporary praxis of Latin Rite liturgy, the divorce between the once close-knit aspects of the worship are palpable, thanks to these reforms on the one hand, and their late interpretations on the other. Inspired by autonomous readings, the sacrificial act of the Eucharist (sacrificium) and the symbol of the communal feast (cena) were associated with correspondent models of space. This problem shares root with the frequent contraposition of personal devotion and the communio: the former prevails in oriented spaces, while the latter appears in the central. Spatial concepts capable of respecting both religious devotion and the needs of the community in their primordial unity and theological profoundness, seldom can be found today. Following the terminology of Albert Gerhards and Walter Zahner, these are often referred to as communio-spaces (Communio-Räume). Albeit the proposition of this space type is clearly theoretical, it looks back to important antecedents from the 20th century, and defines a multiplicity of new directions. The story of communio-space spans from Rudolf Schwarz to the contemporary church architecture of Central and Western Europe as well as North America, and still influences the newest designs of liturgical spaces. In Hungary, this recent issue of spatial arrangement is not a question of a substantial debate up to now, yet even this limited number of experiments necessitate the idea and applied examples of communio-space to acquire more attention here as well. | Jelen tanulmány a templomépítészet okára, a liturgikus térhasználatra összpontosít. E megközelítésmód időszerűségét a szakrális építészet kutatásának nemzetközi tárgyalásmódja mellett a ma újra gyakran idézett Rudolf Schwarz német építész (1897–1961) tervezői praxist, tudományos tevékenységet és hitgyakorlatot egyesítő munkássága indokolja, amelynek befolyása méltán meghatározó a szakterületen. A templom a liturgia működéséből érthető meg. A tervezők térkoncepcióiba a 20. század jelentős liturgikus reformtörekvésein keresztül nyerhetünk betekintést, amelyek tudatosan vagy tudattalanul ma is e mozgalmak eredményeire reflektálnak. A latin rítusú liturgikus gyakorlatban — részben e reformok, részben azok kései interpretációinak köszönhetően — mára érezhetően különváltak egymástól az istentisztelet korábban szorosan összetartozó aspektusai. Az eucharisztia szakrális áldozati cselekményét (sacrificium) és a közösségi lakoma szimbólumát (cena) autonóm értelmezések mentén társították egy-egy meghatározó tértípussal. E problémával közös tőről fakad az egyéni vallásos odaadás (devotio) és a közösség (communio) gyakori szembeállítása: az előbbi az irányított, míg az utóbbi a centrális terekben érvényesül jobban. Ma már ritkaságszámba mennek azok a térkoncepciók, amelyek mind a vallásos odaadás, mind a közösség szempontjait a maguk eredeti egységében és teológiai mélységében képesek figyelembe venni. Albert Gerhards és Walter Zahner nyomán ezeket communio-tereknek (Communio-Räume) nevezi a szakirodalom. Noha e tértípus felvetése tisztán elméleti, meghatározó 20. századi előzményekre tekint vissza, és számos új irányt definiál. A communio-tér történetének íve Rudolf Schwarztól Közép- és Nyugat-Európa, valamint Észak- Amerika kortárs templomépítészetéig ér, és ma is meghatározó legújabb liturgikus tereink születésében. Hazánkban egyelőre nem képezi kellő súlyú építészeti vita tárgyát e korszerű liturgikus téralakítás, de a létező kisszámú kísérlet szükségessé teszi, hogy a communio-tér elmélete és gyakorlati példái itthon is ismertebbé váljanak.

Actions (login required)

Edit Item