Műtrágyázási tartamkísérletek karbonátos réti talajú természetes gyepen

Harmati, István (2010) Műtrágyázási tartamkísérletek karbonátos réti talajú természetes gyepen. Agrokémia és Talajtan, 59 (2). pp. 255-268. ISSN 0002-1873

Text agrokem.59.2010.2.5.pdf Restricted to Repository staff only until 31 December 2030. Download (250kB)

Abstract

Sekély humuszos szintű, erősen karbonátos réti talajon kialakult természetes (Achilleo-Festucetum pseudovinae) gyepen beállított tartamkísérletekben vizsgáltuk a műtrágyázás kérdéseit a gyep növényi összetételének megjavítása, termésének növelése és minősége javítása céljából. A kísérlet humuszban gazdag, nitrogénnel és káliummal igen jól ellátott, de foszforban szegény talaján az N- és P-műtrágya 2-2 adagját szólóban és kombinációikban alkalmaztuk. Az öntözetlen kísérletet 28, az öntözöttet 14 éven át folyamatosan, széleskörűen vizsgáltuk. Megállapításainkat a következőkben foglaljuk össze. – A gyep növényi összetételét a N- és a P-műtrágyák adagjaiktól és kombinációiktól függően megváltoztatták. A nitrogén a füvek, a foszfor a pillangósok versenyképességét fokozta és segítette elő növekedését. Az önmagában alkalmazott N-műtrágya a talaj nagyfokú P-szegénysége miatt nem gyakorolt pozitív hatást a gyepre. A P-műtrágya viszont kedvező változásokat okozott: a füvek fejlődésének elősegítése mellett nagymértékben növelte a pillangósok borítási értékét és tömegarányát, különösen az öntözött parcellákon. Öntözetlen viszonyok között a réti perje (Poa pratensis), a sovány csenkesz (Festuca pseudovina) és a komlós lucerna (Medicago lupulina) alkotta a gyep termésének túlnyomó részét, néhány egyéb fű- és pillangósvirágú komponens társaságában. Az öntözött kísérletben a pillangósok abszolút uralma mellett gyakran a réti perje jutott vezető szerephez. A pillangósok közül az eperhere (Trifolium fragiferum), a komlós lucerna (Medicago lupulina) és a vörös here (Trifolium pratense) váltakozva jutott uralomra. Az időjárás nagyban befolyásolta a gyep pillangós komponenseinek tömegarányát. Az NP kombinációkban a pillangósok tömegaránya erősen lecsökkent, különösen a nagyobb N-adag használata esetén. Öntözetlen területen a sovány csenkesz és a réti perje változó arányban alkotta a gyep termésének túlnyomó részét. Az öntözött parcellákon azonban a réti perje abszolút uralkodóvá vált és az egyre jobban előretörő tarackbúza (Agropyron repens) is jelentősen részt vett a termés kialakításában, elsősorban a nagyobb N-dózisú kombinációkban. A kísérlet 3. évtizedében a csapadékos években megjelent a francia perje (Arrhenatherum elatius) és a réti csenkesz (Festuca pratensis) is. – A gyep termését az önmagában alkalmazott N-műtrágya nem növelte jelentősen. Ezzel szemben a P-műtrágya nagy hatékonysággal 2–4-szeresére (3–5 t·ha-1-ra) növelte a gyep szénatermését, elsősorban a pillangósok nagyarányú térhódítása révén. 1 kg P2O5 öntözetlen körülmények között 43, míg öntözöttben 68 kg szénaterméstöbbletet eredményezett, sokévi átlagban. A 90 kg P2O5·ha-1 adag néhány év után soknak bizonyult. A legjobb eredményt a 200 kg N·ha-1 + 60 kg P2O5·ha-1 adaggal értük el, amellyel az öntözetlen területen – 28 év átlagában – 7,87, öntözötten – 14 év átlagában – 7,12 t·ha-1 szénatermést kaptunk. Az időjárás nagymértékben befolyásolta a termés mennyiségét és minőségét, legfőképpen a pillangósok tömegarányának változása révén, különösen az öntözetlen kísérletben. A három növedék tömegének aránya 7 évi átlagban, az öntözetlen kísérletben a szóló foszforkezeléseknél 48:37:15%, míg az NP kombinációknál 56:35:9% volt. Az öntözött területen ezek az arányok az előbbi sorrendben: 39:49:12, illetve 43:41:16%. A nitrogénből számított nyersfehérjehozam sokévi átlagban az öntözetlen kísérletben 428–550, míg az öntözöttben 560–760 kg·ha-1 volt. – A talaj felvehető tápanyagtartalma az évek során jelentősen megváltozott, különösen a talaj 0–10 cm-es rétegében. A P-trágyázás önmagában, de az NP kombinációiban is az adagoktól, illetve az ezek hatására kialakult termések mennyiségétől függő mértékben növelte a talaj P-tartalmát. A legjobbnak a 200 kg N·ha-1 + 60 kg P2O5·ha-1 kezelésű parcellákban bizonyult: a kísérlet 22. évében a talaj 0–10 cm-es rétegében a P-tartalom 260 mg P2O5·kg-1 lett, ami az erősen karbonátos talajok esetében igen jó P-ellátottságnak mondható. A K-ellátottság azonban az NP-kezeléseknél az optimális szint alá csökkent (172 mg K2O·kg-1) a termések nagyarányú K-kivonása következtében. Ezért néhány évi NP-trágyázás után K-pótlásra is szükség van. | Questions concerning mineral fertilization were investigated in a long-term experiment set up on a natural (Achilleo-Festucetum pseudovinae) grassland on strongly calcareous meadow soil with a shallow humus layer, with the aim of improving the species composition of the sward and achieving better yield and quality. Two rates each of N and P fertilizer, applied alone and in combination, were applied to the soil, which was rich in humus, very well supplied with nitrogen and potassium, but poorly supplied with phosphorus. The non-irrigated experiment was studied continuously for 28 years and the irrigated variant for 14 years. The conclusions can be summarized as follows: – The species composition of the sward changed as a function of the N and P fertilizer rates and combinations. Nitrogen enhanced the competitiveness of the grasses, and phosphorus that of the legumes, promoting the growth of these species. The application of N fertilizer alone had no positive effect on the sward due to the P deficiency of the soil, while P fertilizer had a very beneficial effect: as well as promoting the development of the grasses, it greatly increased the abundance and mass ratio of the legumes, especially on irrigated plots. Under rainfed conditions the sward was dominated by Poa pratensis, Festuca pseudovina and Medicago lupulina, with a minor proportion of other grass and legume components. In the irrigated experiment the legumes were dominant, though there was often a considerable proportion of Poa pratensis. Trifolium fragiferum, Medicago lupulina and Trifolium pratense alternated as the most frequent legume species. The weather had a great influence on the mass ratio of the legume components of the sward. In NP combinations, the legume mass ratio declined greatly, especially when the higher N rate was applied. On the rainfed plots, either Festuca pseudovina or Poa pratensis provided the major part of the grass yield, but on irrigated plots Poa pratensis was completely dominant, while Agropyron repens spread aggressively to make up a considerable proportion of the yield, especially in combinations involving the higher N rate. During the 3rd decade of the experiment Arrhenatherum elatius and Festuca pratensis also made their appearance in the sward in rainy years. – The grass yield was not increased greatly by N fertilizer applied alone. By contrast, the efficiency of P fertilizer resulted in a 2–4-fold increase in the hay yield (to 3–5 t·ha-1), particularly due to a steep increase in the legume components. Under rainfed and irrigated conditions, 1 kg P2O5 led to a hay yield surplus of 43 and 68 kg, respectively, averaged over many years. After a few years the 90 kg P2O5·ha-1 rate proved to be excessive. The best results were achieved with 200 kg N·ha-1 + 60 kg P2O5·ha-1, giving yields of 7.87 t·ha-1 under rainfed conditions, averaged over 28 years, and 7.12 t·ha-1 with irrigation, averaged over 14 years. The weather greatly influenced the quantity and quality of the yield, especially due to changes in the mass ratio of legumes, most noticeably in the rainfed experiment. In the rainfed experiment, the ratio of the mass of the three cuts, averaged over 7 years, was 48:37:15% when phosphorus was applied alone and 56:35:9% for the NP combinations. On the irrigated area these ratios were 39:49:12 and 43:41:16%, respectively. Averaged over many years, the crude protein yield, calculated from the nitrogen content, was 428–550 kg·ha-1 on rainfed plots and 560–760 kg·ha-1 on irrigated plots. – The available nutrient content of the soil changed greatly over the years, especially in the 0–10 cm layer. When applied alone or in combination with N, P fertilizer increased the soil P content, depending on the application rate and the corresponding yield quantity. The best results were observed on plots treated with 200 kg N·ha-1 + 60 kg P2O5·ha-1: in the 22nd year of the experiment the P content in the 0–10 cm layer was 260 mg P2O5·ha-1, which can be classified as very good P supply on such a strongly calcareous soil. In the NP treatments, however, the K supplies dropped below the optimum level (172 mg K2O·kg-1) due to the high quantities of K extracted with the yield. It is thus necessary to replenish the K reserves after a few years of NP fertilization.

Actions (login required)

Edit Item