Beke, András (2018) Kriminalisztikai alapú beszélőiprofil-alkotás. In: XIV. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia (MSZNY 2018). Szegedi Tudományegyetem Informatikai Intézet, Szeged, pp. 231-244. ISBN 978-963-306-578-5
|
Text
bekemszny.pdf Download (13MB) | Preview |
Abstract
A beszélő hangja alapján az ismert személyek felismerése mellett képesek vagyunk az ismeretlen személyekről profilt készíteni, vagyis olyan általános információkat becsülni, mint például a nem, az életkor, a testalkat vagy a beszélő hangulata. Korábbi kutatások igazolták, hogy erős összefüggés van a toldalékcső hossza és a beszélő személy fizikai állapota, mint az életkor, a nem, a testmagasság stb. között. Ezen összefüggés alapján feltételezzük, hogy az emberi beszéd akusztikai jellemzői kódolják az adott beszélő testi fizikai felépítésére utaló jegyeket. A jelen kutatásban ezen összefüggés érvényességét vizsgáljuk tanuló algoritmusok segítségével. A kutatásban elemezzük, hogy a beszédből milyen eredményességgel lehet automatikusan becsülni a beszélő nemét, életkorát, testsúlyát, illetve testtömegét. A fizikai tulajdonságok becsléséhez a beszédből kinyert akusztikai jellemzőket használunk: prozódiai alapú, beszédminőség-alapú, spektrális alapú. Az eredmények azt mutatják, hogy a nem, a testtömeg és a testsúly becslése nagy pontosságú, míg az életkor becslése kevésbé.
Item Type: | Book Section |
---|---|
Additional Information: | Szeged, 2018. január 18-19. |
Subjects: | P Language and Literature / nyelvészet és irodalom > PH Finno-Ugrian, Basque languages and literatures / finnugor és baszk nyelvek és irodalom > PH04 Hungarian language and literature / magyar nyelv és irodalom |
Depositing User: | Ms Tilda Neuberger |
Date Deposited: | 25 Oct 2018 05:37 |
Last Modified: | 31 Mar 2023 11:33 |
URI: | http://real.mtak.hu/id/eprint/86817 |
Actions (login required)
![]() |
Edit Item |