REAL

Dante filozófiája = Dante's Philosophy

Kelemen, János and Kaposi, Márton and Mátyus, Norbert and Nagy, József and Szabó, Tibor and Takács, József (2010) Dante filozófiája = Dante's Philosophy. Project Report. OTKA.

[img]
Preview
PDF
62377_ZJ1.pdf

Download (392Kb)

Abstract

A kutatás célja Dante filozófiai műveihez készítendő magyar kommentár előkészítése volt. A terv részét képezte azon vállalkozásnak, melynek a 2021-es Dante-centenáriumra megvalósítható Dante összes műveinek első magyar kommentárja. A pályázat résztvevői - az általuk alapított Magyar Dantisztikai Társulat támogatásával és szakmai felügyeletével - az elmúlt év folyamán az OTKA támogatásból Dante füzetek címmel folyóiratot alapítottak, melynek célja a magyarországi Dante-kutatások összefogása és koordinálása. 2006-ban jelent meg a periodika első száma: tanulmányai jelen pályázati célok elérését segítetik, s azóta évi rendszerességgel jelenik meg, így immár a folyóirat negyedik száma is elkészült és publikálásra került. E folyóiratszámok révén a pályázat főbb pontjai teljesültek, hiszen a közölt tanulmányok a Dante-életmű filozófiai vonatkozású passzusait elemezték. Szintén az MDT keretein belül havi rendszerességgel szerveztünk előadásokat, melyeken az egyes részfeladatok felelősei ismertették eredményeiket a szélesebb szakmával. A pályázat kutatási tervében szereplő, Dante filozófiájával foglalkozó nemzetközi szakirodalom eredményeit tükröző tanulmánykötet publikálása is megvalósult a támogatásból. A résztvevők továbbá a pályázat célkitűzéseivel összhangban lévő több könyvvel és tanulmánnyal gazdagították a magyar és nemzetközi Dante-irodalmat. Összességében tehát sikeresnek és az eredeti célokat beváltó együttműködésnek bizonyult a pályázati támogatás időszaka. | The aim of the research was the preparation of the Hungarian commentary for the philosophical works of Dante. The project was part of an enterprise, which?s aim is the elaboration of the first Hungarian commentary for the complete works of Dante, for the Centenary of 2021. The participants of this initiative - by the help and the professional control of the Hungarian Dante Society, formed by themselves - in 2006 have founded a review, Quaderni Danteschi, with the financial support of OTKA, to coordinate the results of the researches on Dante in Hungary. The studies published in it contribute significantly to reach the above mentioned aims. By the publication of these review-issues many points of our research-program have been fulfilled. The participants had monthly sessions, organized by the Hungarian Dante Society: in these the researchers of the specific areas expounded the results of their researches to the academic community. A volume on the philosophy of Dante (as part of our research-program), in which are presented and used some relevant results of international Dante-studies, was also published with the financial support of OTKA. Moreover the participants have enriched the Hungarian and the international literature on Dante with a number of high quality books. As a conclusion, we can say that the period of this research program was successful and - from the point of view of the collaboration between the participants - efficient.

Item Type: Monograph (Project Report)
Uncontrolled Keywords: Filozófia
Subjects: B Philosophy. Psychology. Religion / filozófia, pszichológia, vallás > B1 Philosophy (General) / filozófia általában
Depositing User: Mr. Andras Holl
Date Deposited: 07 Sep 2010 14:30
Last Modified: 30 Nov 2010 11:28
URI: http://real.mtak.hu/id/eprint/2615

Actions (login required)

View Item View Item