REAL

A rend eszméje

Cieleszky, Péter (2020) A rend eszméje. In: IV. Turizmus és Biztonság Nemzetközi Tudományos Konferencia : Tanulmánykötet. Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusz, Alkalmazott Gazdálkodástani Intézet, Nagykanizsa, pp. 64-71. ISBN 978-963-396-132-2

[img]
Preview
Text
Cieleszky_A_rend_eszmeje_1_2020_Konf.kotet.pdf

Download (6MB) | Preview

Abstract

A rendészet prognosztizálható kihívásait a különböző kultúrák valósághoz való viszonyulása, ezen belül az emberi közösségek rendről –és rendhez fűződő viszonyát meghatározó körülményekről –alkotottelképzelései alapozzák meg. Feltételezésem szerint a rendről való gondolkodás hátterében egy történetiségében megragadható apriori szükségszerűség által inspirált igény húzódik, amelyet a rend eszméjéneknevezhetünk, és amelynek gyökerei a husserli „meghatározatlan valóság homályosan tudott horizontja”területére vezetnek. Az eszme kifejeződése mindig a hatalom legitimitásának kérdésköréhez kapcsolódik és azt a feltételezést erősíti, hogy „A hatalom ott van, ahol az emberek hiszik, hogy van”. A rendészet prognosztizálható kihívásaival szembeni fellépés sikere tehát az emberi faj evolúciós viselkedésmintáinak sajátosságaitól függ és eredményét végső soron a hatalomhoz való viszony alakulásának jellege, a hatalom társadalmi legitimációja fogja meghatározni.

Item Type: Book Section
Subjects: H Social Sciences / társadalomtudományok > H Social Sciences (General) / társadalomtudomány általában
J Political Science / politológia > JF Political institutions (General) / politikai intézmények, államigazgatás általában > JF1338 Public administration / közigazgatás
SWORD Depositor: MTMT SWORD
Depositing User: MTMT SWORD
Date Deposited: 22 Sep 2023 08:26
Last Modified: 22 Sep 2023 08:27
URI: http://real.mtak.hu/id/eprint/174435

Actions (login required)

Edit Item Edit Item