REAL

Hálózatok, hálózati szintek és a hálózat által kiszolgált szintek

Fleischer, Tamás (2006) Hálózatok, hálózati szintek és a hálózat által kiszolgált szintek. Project Report. MTA Világgazdasági Kutatóintézet, Budapest.

[img]
Preview
PDF
mh-74.pdf - Published Version

Download (513kB)

Abstract

Ez a dolgozat „hálózatológiával” azaz a hálózatok fejlődésének sajátos kérdéseivel foglalkozik. Mielőtt azonban magukat a hálózatokat elemezni kezdenénk, meg kell különböztetni a megközelítés legalább három, minőségében eltérő szintjét. Az első szint a csomópontok világa, azok az elemi pontok, amelyeket a hálózat majd összeköt. Ezeknek a pontoknak csak egyik, speciális tulajdonsága, hogy részét alkotja a hálózatnak, a pontok ezen kívül is funkcióval, sajátos tulajdonságokkal rendelkeznek, a valóságban kiterjedésük is van (vállalati egység, hivatal, település stb.). A hálózat egészéhez képest azonban elemi egységekről van szó, amelyeknek fontos jellemzői általában skalár mutatószámokkal jól kifejezhetők. A második szint maga a hálózat, aminek a csomópontok mellett az élek képezik a részét. Az élek ebben a besorolásban azért nem feltétlenül alkotnak külön szintet, mert tulajdonságaik elsősorban vagy kizárólag hálózati funkciójukhoz kötődnek. Ez alatt azt értjük, hogy például a vasúti pálya elsősorban technikai létesítmény, funkciója a hálózaton betöltött szerepéhez kapcsolódik (míg a csomópont funkcionális értelemben nem kizárólag egy pályaudvar, hanem az azt körülvevő városrész is, azaz fontosságát a kiszolgált zóna tulajdonságai is megtestesítik). A hálózat meghatározó jellemzői a struktúra és az irányultság; fontos mértékei általában csak vektorként fejezhetők ki. Az elemzés harmadik szintje a hálózatot magába foglaló térség, aggregátum. Ezt az aggregátumot tulajdonképpen a csomópontok funkciógazdag világa építi föl, nem pedig a hálózat; utóbbi viszont strukturálja a csomópontok közötti viszonylatokat. Az aggregátumok minősítésére általában bonyolult aggregált mutatókat képzünk, amelyeket a gyakorlati egyszerűsítésekben úgy kezelünk, mintha skalár mutatók lennének. A közlekedési hálózatok megközelítési szintjeinek a megkülönböztetését azért tartjuk fontosnak, mert e különbségtétel hiányának, illetve a szintek összekeverésének nagy szerepe van abban, hogy a hálózatok hatékonyságára és versenyképességére vonatkozó elemzések nem készülnek el a megfelelő szinten, hanem elkésve, projektszintű előterjesztésekhez kapcsolódva, projektszintű választások mellett érvelve próbálják ezeket az elemzéseket pótolni. Ilyenkor a projekt hozamának kimutatásába óhatatlanul olyan tételek kerülnek bele, amelyek valójában nem a projekt szintjén hozott döntésnek, hanem a megelőzően meghozott (vagy meg sem hozott) hálózati szintű policydöntésnek az eredményei. Az ilyen jellegű hálózati szintű hozamoknak egy olyan számítási eljárásba kellett volna korábban belekerülniük, amelyek az adott hálózati alternatívát más közlekedéshálózati alternatívákkal hasonlították volna össze; vagy még korábban, ágazatpolitikai szinten a közlekedési és közlekedésen kívüli megoldásokat vetettek volna össze. A hálózatok itt összefoglalt osztályozása közvetlen tanulságokkal szolgál a versenyképesség és a hatékonyság értelmezéséhez is. Nevezetesen, érdemes megkülönböztetnünk egymástól a csomópontok versenyképességét, ami a csomópontoknak az egymáshoz képest kialakított pozícióját is érinti, és a csomópontok összessége által alkotott térség versenyképességét. Megközelítésünkben a hálózat funkciója a versenyképességgel kapcsolatban az, hogy a csomópontok világát, és elsősorban az ebből felépülő térség egészét segítse versenyképessé válni. Az ebben való sikeresség tekinthető a hálózati működés outputjának, aminek az eléréséhez természetesen különböző hálózati konfigurációk és minőségek, ezekhez pedig különböző költségszintek tartozhatnak. A hálózati hatékonyságot az „output” és az ehhez tartozó „költségek” viszonyával jellemezhetjük, ahol mind a „költség”, mind pedig az „output” sokdimenziós mérőszám, azaz nem csak pénzben kifejezhető tételek összessége.

Item Type: Monograph (Project Report)
Additional Information: Műhelytanulmányok 74. szám.
Subjects: H Social Sciences / társadalomtudományok > HE Transportation and Communications > HE1 Transportation / szállítás
Depositing User: Tamás Fleischer
Date Deposited: 20 Jan 2013 07:21
Last Modified: 20 Jan 2013 07:21
URI: http://real.mtak.hu/id/eprint/3974

Actions (login required)

Edit Item Edit Item