A magyarországi barokk kastélyok reprezentatív térrendszerének megújítása 1750 és 1840 között

Fekete, J. Csaba (2006) A magyarországi barokk kastélyok reprezentatív térrendszerének megújítása 1750 és 1840 között. Építés - Építészettudomány, 34 (1-2). pp. 57-85. ISSN 0013-9661

Preview

Text eptud.34.2006.1-2.2.pdf Download (867kB) | Preview

Abstract

Az 1750-es és 1840-es évek közötti időszak magyarországi főúri lakóhelyépítészetében a reprezentatív közösségi terek tér és rendeltetésének összefüggéseit elemezve egy átalakulási - fejlődési - vonal figyelhető meg. Ez a XVIII. századi hierarchikus elvű barokk hosszirányú térfűzési mód, valamint a XIX. század második felének historizáló központos tércsoportosítással korszerűen kialakuló térkompozíciók között mutat szerves átmenetet. A fejlődés első állomásaként, az 1750-60-as években, az előudvaros diszpozíciók elterjedésével, a kocsibehajtó-csarnokokat felváltotta a központi fekvésű sala terrena előcsarnok rendeltetéssel (Kiscenk, [ma Nagycenk] Gyula, Mór). A főlépcsőház - mivel a női és a vendégszint továbbra is az emelet volt - ekkor még őrizte a térkompozícióban elfoglalt hangsúlyos szerepét. Az 1780-as évektől gyakrabban, a XIX. század legelejétől kezdve pedig szinte kizárólagosan került a földszintre, a kerttel egyre közvetlenebb, nemcsak vizuális, hanem fizikai kapcsolatba a kastély fő szintje (Csákvár). Ez szükségszerűen eredményezte a közösségi- és lakórendeltetések elhelyezésének differenciálását. Az épület szimmetriatengelyét elfoglaló sala terrena a lakóterek sorába integrálódott, s legtöbbször (hagyományosan) ebédlő szerepét töltötte be, két oldalán közvetlen átjárással a kétnemű lakosztá-lyok nappali és hálószobái felé. A belső tér egyszerre vált intimebbé és átjárhatóbbá belül, mind nyitottabbá kívülre, a kert felé. A XIX. század első negyedének társasági és lakórendeltetései hosszirányú kompozícióban hierarchikus tagozódás nélkül, egymás mellé rendelt elemekként sorakoztak (Bicske, Dég). A terek önálló formálása, a lakó és társasági rendeltetések funkcionális szétválasztása e kompozícióban valósult meg először hazánkban. A térsorolás tengelyének törésével, az épülettraktus kettőzésével összefogottabb téralakításra is lehetőség nyílt (Gyöngyös). Ezt pedig már csak egy lépés választotta el a XIX. század közepének következő jelentős belső-térszerkezeti újításától, a társasági tereket monumentális csoportba foglaló, központos térkompozíciók kialakulásától.

Actions (login required)

Edit Item