Egy legendás vasi huszár. Hertelendy Gábor, 1742–1820

Réfi, Attila (2005) Egy legendás vasi huszár. Hertelendy Gábor, 1742–1820. Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények (2005/4). pp. 36-52. ISSN 1219-2783

Preview

Text Réfi A. Egy legendás vasi huszár.pdf Download (4MB) | Preview

Abstract

A tanulmány a magyar huszárság és a francia háborúk kiemelkedő alakjának, nemes hertelendi Hertelendy Gábor császári-királyi altábornagynak az életét és katonai pályafutását mutatja be. Az 1742. szeptember 7-én a vas vármegyei Gosztonyban (ma Gasztony) született Hertelendy 17 évesen, 1759-ben állt be közhuszárnak a Kálnoky-huszárezredbe, és ezt követően végig küzdötte az akkor zajló hétéves háborút. 1767-ben káplár (tizedes), 1772-ben ezredsegédtiszt (adjutáns), 1778-ban pedig főhadnagy lett. Már az 1788–1791 közötti utolsó Habsburg-török háború során is többször kitüntette magát, de az igazi dicsőséget és hírnevet az 1792-ben megkezdődött, történelmi korszakváltást jelentő francia háborúk hozták meg számára. Ennek során kiérdemelte 1794-ben előbb az őrnagyi 1797-ben pedig az alezredesi rendfokozatot. 1799-ben Itáliában, Trezzo településnél főként az általa vezetett hat rohamnak köszönhetően vívták ki a császári-királyi erők a győzelmet. Ennek köszönhetően magkapta a Habsburg Birodalom legmagasabb katonai kitüntetése, a Mária Terézia Katonai Rend lovagkeresztjét. 1800-ban, a meghirdetett inszurrekció során létrehozott, majd 1802-ben a reguláris erők közé átvett, egyúttal József nádor tulajdonába helyezett új huszárezred első parancsnoka és ezredese lett. Nagyrészt újoncokból álló ezredét kiválóan sikerült megszerveznie, amit a tűzkeresztséget jelentő 1805-ös háború is fényesen bizonyított. Ulm városánál ugyanis, ahol a császári-királyi erők zöme Napóleon fogságába került, Hertelendynek nagy veszteségek árán, de sikerült huszáraival kitörni és megmenekülni. Ezt követően 1808-ban vezérőrnagy, majd 1812-ben altábornagy lett. Érzelmeiben azonban ekkor is Nádor-huszár maradt, amit az is bizonyít, hogy 1814-es nyugdíjazását követően Gyöngyösre, a Nádor-huszárezred akkori állomáshelyére költözött, és az őt atyjukként tisztelő, szeretett huszárjai körében élte hátralévő éveit 1820. június 16-i haláláig. Emlékét egy róla elnevezett induló máig őrzi.

Actions (login required)

Edit Item