Hortobágy-Árkus temető 49. és 50. sírja. A „strukturális integráció” kérdésköre és a magyar honfoglalás

Gáll, Erwin and Szenthe, Gergely Pál (2022) Hortobágy-Árkus temető 49. és 50. sírja. A „strukturális integráció” kérdésköre és a magyar honfoglalás. In: "Hadak útján" A népvándorláskor fiatal kutatóinak XXIX. konferenciája. = 29th Conference of scholars on the Migration Period. MŐK Kiadványok 4.1; Studia ad Archaeologiam Pazmaniensia 24.1 . Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Kutatócsoport; PPKE BTK Régészettudományi Intézet; Martin Opitz Kiadó, Budapest, pp. 399-420. ISBN 9789639987753

Preview

Text _20Gall_Szenthe-web.pdf Download (7MB) | Preview

Abstract

elen tanulmány célja, hogy egy kelet-magyarországi, speciális környezetföldrajzi fülkében elhelyezkedő 8–9/10. századi lelőhely két sírja (Hortobágy-Árkus 49, 50. sír) irányából két nagy korszak, a késő avar és a magyar honfoglalás kor közötti törés és folyamatosság történeti problematikáját régészeti perspektívából tárgyalja. A hortobágyi, a késő avar kort a magyar honfoglalás korral összekötő temető a Kárpát-medencében (máig) egyedi jelenség. Régészeti szempontból a két sírt a 9. század végére – a 10. század elejére tehetjük, vagyis a hagyományosan a 895. évre keltezett honfoglalás elé és a honfoglalást követő első évtizedekre. Ebben az időben a korai magyar hatalmi struktúra formatív fázisával lehet dolgunk, amikor még nem fejlődtek ki teljes mértékben az ehhez kizárólagosan kapcsolódó, új közösséget teremtő – és ezáltal a korábbi társadalmi csoportok képét is újrarajzolni képes – identitás elemei. Eszerint tehát míg a tájolás, a sírgödör jellegei és temetőtopográfiai helyzetük alapján a 49. és 50. sír egyértelműen a temető részét képezi, addig a bennük azonosított anyagi és valószínűleg szellemi kultúra egyes elemei egyértelműen a honfoglalás kori leletkörhöz köti e síregyütteseket. Valószínűleg ennek – a folyamat régészetileg szinte láthatatlan voltának – az eredménye, hogy a hortobágy-árkusi szinte az első olyan eset, hogy avar kori és honfoglalás kori magyar struktúrák – lévén, hogy ezek csak kulturális eszközökkel nyilvánulnak meg, kulturális jelenségek – vegyülnek egymással. E célból a két struktúra között egyes személyek szintjén létrejövő kap- csolatot, a tanulmányban kifejtett szociológiai modell, a „strukturális integráció” kereteiben elemezzük. A nevében is politikailag értelmezhető „strukturális integráció” folyamata egy „overlap” jelenség, amelynek során a hódító struktúra úgy illeszti be hierarchikus módon, fentről lefelé, vagyis vertikalizált formában az illeszkedő közösséget (vagy egy közösség bizonyos individuumait), hogy annak elsődlegesen nem érinti és nem változtatja meg önképét és/vagy belső szerkezetét, miközben azonban külső státusa módosul, hozzáidomul a hódító csoport struktúrájához. Mindezek alapján úgy véljük, hogy a magyar honfoglalás első fázisában az előbb említett struktúratörténeti jelenség valósult meg, amelyre e két sírban regisztrált temetkezési praktikák és a leletanyag utal. A két legutolsó hortobágyi temetkezésnél ennek értelmében a temetési reprezentációnak döntően státust jelölő, a csoportot a korabeli társadalom összképén belül pozicionáló, erős szimbolikájú elemei változtak meg. Az innovatív elemek közé a lovas temetkezés típusa, a presztízstárgyak, a fegyverek, a test beburkolásának, sírba helyezésének módja tartozik, amelyek a társadalmi reprezentáció csoport fölött ható, abból kifelé hatóan vizualizált elemei. Eközben a közösség elitjének a közösség szintjén túlnyúló reprezentációjában szerepet nem játszó elemek (a csoport alacsony státusú tagjai által megásott sír jellege és a tájolás, amely a csoporton belüli viszonyrendszerben értelmezhető) állandók maradtak.

Actions (login required)

Edit Item