Somfai, Péter and Jancsovics, Fanni and Dobos, Barna and Ebedli, Viktória and Bohacsek, Dóra and Császárné Guth, Bernadett and Juhász, Daniella and Finta, Mária and Rálik, Alexandra (2022) Ókortudományi és recepciótörténeti tanulmányok. Mathéma, 1. . ELTE BTK Ókortudományi Intézet, Budapest. ISBN 978-963-489-454-4
|
Text
Mathéma I., Ókortudományi és recepciótörténeti tanulmányok.pdf - Published Version Download (1MB) | Preview |
Abstract
„Az első Mathéma konferencia 2014-ben, klasszika-filológus hallgatók kezdeményezésére jött létre az ELTE BTK Görög és Latin Tanszékén. A Mathéma (μάθημα) szerencsésen megválasztott név: utal magára a tanulási folyamatra is (μανθάνω), de alapvetően mégis a tudást, a tanulás eredményeként megszerzett ismeretet jelöli, mintha ott rejlene benne maga az átfordulás pillanata, amikor a tanulásból tudás lesz. Kifejező név ez egy olyan konferencia számára, amely éppen abban a fázisban kívánja megmutatni a résztvevők tudását, ahol a tanulás folyamata megszerzett, tehát saját tudománnyá válik.” Jelen kötetben szereplő tanulmányok a VII. és a VIII. Mathéma konferencia anyagából nyújtanak válogatást, előbbi alapgondolatát a test és lélek, míg utóbbiét a saját és idegen oppozíciója képezte.
Item Type: | Book |
---|---|
Subjects: | P Language and Literature / nyelvészet és irodalom > P0 Philology. Linguistics / filológia, nyelvészet P Language and Literature / nyelvészet és irodalom > PA Classical philology / klasszika-filológia |
Depositing User: | Daniella Juhász |
Date Deposited: | 27 Oct 2022 14:14 |
Last Modified: | 27 Oct 2022 14:14 |
URI: | http://real.mtak.hu/id/eprint/152662 |
Actions (login required)
Edit Item |