Rule of Law – at the Crossroads of Challenges

Varga, Csaba (2005) Rule of Law – at the Crossroads of Challenges. IUSTUM AEQUUM SALUTARE, 1 (1-2). pp. 73-88. ISSN 1787-3223

Preview

Text EPA02445_ias_2005_01_073-088.pdf Download (118kB) | Preview

Abstract

JOGÁLLAMISÁGUNK A KIHÍVÁSOK KERESZTÚTJÁN Készségként a jogban csak technikák vannak. Egyik technikával megkísérelhető ugyan egy másik technika gyakorlati használatának valamelyes korlátozása, mégis: a technikák valóságos korlátai nem magukban a technikákban rejlenek, hanem a jog egészét fenntartó és működtető kultúrában – elsődlegesen s közvetlenül a jogászság szakmai kultúrájában, másodlagosan és végső soron a társadalom általános kultúrájában. Azért semlegesek önmagukban, mert eltérő értékek szolgálatában egyaránt felhasználhatók. Ugyanúgy, ahogyan a jog sem elvont szabályok megkövült hierarchiájú rendszere, hanem jelentések és üzenetek mindenkor így vagy úgy konkretizálódó élő egysége, a jogtechnikák mögött sem egyszerűen értékek hierarchikus lépcsős építménye áll, hanem értékvonatkozások s értékszempontok érzékeny együttese. Mert a szabálykövetés formalizmusának látszata a jogban éppen felelős és személyes döntést, értékek közötti mérlegelést és kiegyenlítést takar. Hiszen miközben döntésünk hivatalos indoklásában logikai levezetéssel szabály alá foglalunk vagy ridegen elutasítunk, valójában értékek közt úgy egyensúlyozunk, hogy azt a jog szabályaiból úgymond következőként majd indokolni is tudjuk. Jogállamiság, emberi jogok, alkotmányosság, parlamentarizmus, demokrácia: mindez évezredek egymásra rakódó törekvéseinek folyvást alakuló terméke, ami fontosságát nem önmagában, hanem az általa közvetíthető értékek halmazában hordozza. Keresztény kultúránkban előfeltételezi, hogy (1) emberi rend a társadalomban valamiféle autoritás megállapodott gyakorlata nélkül el nem képzelhető, s ennek közösen megélt tapasztalatokra és fenntartott hagyományokra, közös jövőképre (s ebben közös erkölcsi világképre) kell épülnie; (2) a társadalom bármiféle életformájának a személy méltósága elidegeníthetetlen teljességéből fakadó értékekre kell épülnie, s ezért maga a demokrácia sem testesíthet meg értéket megvalósítandóként elismert valós értékek híján, tehát erkölcsi közömbösség, teljes értékrelativizmus talaján; következésképpen (3) méltóság és felelősség elválaszthatatlan egymástól, hiszen előbbi a személy autonómiájából, utóbbi az ember szabadságából fakad, s ezért a társadalmi gondoskodás, a nagylelkű jogbiztosítás semmiféle formája sem csökkentheti a személynek cselekvéseiért, döntéseiért, a lehetőségeivel élésért visszavonhatatlanul viselendő felelősségét; (4) az emberi személyiség sérthetetlen méltóságából és visszavonhatatlan felelősségéből adódóan jogosultság és kötelezettség párban állanak egymással, különben kölcsönösség s kiegyenlítődés sem lenne képzelhető, sőt maga az egész societas is elemeire esnék szét; végső soron ezért (5) társadalmi vívmányaink – márpedig több évszázada megfogalmazott tudásunk szerint maga az emberi szabadság is, amennyiben egyáltalán értékes, úgy történelmi vívmány, és nem pusztán elvont jogkinyilatkoztatás egyszerű terméke – éppen nem puszta tetszés, élv vagy pillanatnyi szeszély véletlen formálta homokjára épülnek, hanem a teremtett világ megismerhetősége s benne egy értelmes rend kialakíthatósága tudatában, aminek alapja az ember elhivatottsága a benne szunnyadó értékek felismerésére és arra, hogy környezetében valóra is váltsa ezeket.

Actions (login required)

Edit Item