Az emberi jogok problematikája

Varga, Csaba (2013) Az emberi jogok problematikája. TÁRSADALOMKUTATÁS, 31 (2). pp. 93-108. ISSN 0231-2522

Text 1588-2918-article-p93.pdf Restricted to Repository staff only Download (377kB) | Request a copy

Abstract

Szokásos megközelítések szerint fennállásukat az ‘emberi jogok’ az emberiség közös meggyőződésének köszönhetik. Ennek megfelelően jogosultságok ezek, amikről hisszük, hogy embervolta csupasz tényénél fogva minden emberhez bármiféle kormányzati közreműködés nélkül hozzátartoznak. Meghatározásai egyik pólusán az egyén áll, akit személyes minőségében alapvető jogosultságként ez eleve megillet, másik pólusán pedig az állam (kormányzat és politikai intézményrendszer), amelynek e fölött, ennek korlátozására nem lehet hatalma. Ilyen módon nem egy fennálló szabályozásban már lefektetett követelményrendszer merő aktualizálásáról vagy újrafogalmazásáról van szó, hanem arra irányuló igényről, hogy az akként meghirdetett várakozás hivatalosan elismertetve ennek megfelelő intézményes jogi védelmet nyerjen. Paradoxikusan szólva tehát az az ‘emberi jog’, ami éppen nem jog, s ekképpen nem része, következménye vagy vonatkoz(tat)ása bármiféle fennálló jognak. Vagyis pontosan azért ‘emberi jog’, mert még nem jog. Ilyen módon ez semmiféle normativitással — hatállyal, érvénnyel, bármiféle formális következmény-levonás, azaz tényleges szankcionálás lehetőségével — nem rendelkezik. Ami hatást pedig reálisan gyakorol, az annak hatása lesz, hogy fennállását, létét, relevanciáját hányan és hogyan, mekkora hangerővel és tömegbefolyással állítják. Ezért is nem véletlen a megnevezés: ‘emberi jog’. Hangzatos hívószó, mely jelentéstani elemzésben diszfemizmusnak nevezhető: olyan kifejezés, ami — ellentétben az eufemizmussal — kifejezett valójánál többet (nyelvészeti általánosságban: kellemesebbet, megragadóbbat, vagy éppen ártóbbat, taszítóbbat) sugall magáról. Ebből viszont az következik, hogy mihelyst megvalósul, vagyis úgynevezett emberi jogból valóságos joggá válik, ‘emberi jog’-ként állított gyökere — múltja és minősége — rögvest elenyészik. Hiszen joggá válásával szerzett normativitása tételezettségből fog származni, függetlenül bármiféle előzménytől. A nyelvi aktus elmélete mára feltárta a minden emberi beszédmódot egyebek közt átható ideologikus célzatot: emberi kommunikációnkban nemcsak leírunk s leírtat akként megnevezünk, de egyszersmind világképet alakítunk, melynek során egyszersmind cselekszünk, mert performatív aktusként valami enélkül társadalmilag nem létezőt létezővé vagy megragadhatóvá teszünk. Az emberi jogi ideológia mára olyannyira világméretű cselekvési program lett, hogy a joggá tett ‘emberi jogi’ követelést is immár emberi joginak nevezzük. THE PROBLEMATIC NATURE OF HUMAN RIGHTS According to usual approach, ‘human rights’ prevail as far as they are believed to be as such. Accordingly, they are believed to be inalienable from humans as humans, independently of any formal recognition or governmental action. One pole of their definition is the individual entitled to them from the beginning, and the other pole is the state (including the political and governmental sphere) having no entitlement to interfere with them. Consequently, instead of merely actualising or reformulating an aggregate of requirements set in prevailing regulation, ‘human rights’ embody a claim for that expectations launched under their aegis become officially acknowledged and institutionally protected by the law. Paradoxically speaking, ‘human rights’ are claims out of the reach of the law, claims which are neither parts, nor consequences nor reflections of the law. Not yet belonging to legal rights, they qualify as ‘human rights’. No normativity, validity, effect, or chance of effective sanctioning, that is, drawing formal consequence, concludes from ‘human rights’. However, they may exert influence, influence due to the strength and massive force by which their prevalence and relevance are assserted. This is why they are called ‘human rights’. Catch-word standing for disphemism, featuring more (positively or negatively) than expressly expressed. Accordingly, once realised or implemented, transforming them from alleged human rights into a genuine legal proposition, their origin rooted in ‘human rights’ (i.e., their past quality) will dissipate at once. For, once they are transformed into genuine law, their normativity will exclusively be drawn from their positivation, independently of whatever prior history. Speech-act theory has revealed the ideological intent lurking behind language use: in addition to description and naming, human communication is also meant to shape our world outlook. This is action taken in itself, for, due to such act of performation, something otherwise not real or tangible will be transformed into factual reality. Human rights ideology has by now become a worldwide action programme to the extent that even ‘human rights’ positivated as part of the law are called human rights. The present paper surveys the historical antecedents, foundations and the nature of human rights, as well as the cultural contexture of their interpretability, with special regard to the dilemma of their universality vs. particularity.

Actions (login required)

Edit Item