A vas, a vadari és a vadimonium eljárásjogi szakkifejezések Plautus műveiben: adalékok a római perjog történetéhez

Pozsonyi, Norbert (2023) A vas, a vadari és a vadimonium eljárásjogi szakkifejezések Plautus műveiben: adalékok a római perjog történetéhez. ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNY : A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT JOGTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK FOLYÓIRATA, 64 (2). pp. 67-93. ISSN 0002-564X

Preview

Text tan_PozsonyiNorbert.pdf Download (243kB) | Preview

Abstract

„Tief ist der Brunnen der Vergangenheit.” E sorral kezdi Thomas Mann a József és testvérei című regényét. Az idézett gondolat megalapozottan vonatkoztatható minden olyan jelenségre, amelynek története (történelme) van, így különösen igaz ez a jogra, pontosabban: a jogfejlődésre. Mindig érdekes kérdés az, hogy honnan indultunk és hová érkeztünk. A jogtörténészek egyik feladata az, hogy az egyes jogintézmények eredetét és fejlődési útját feltárják. A jelen munka szerzője is erre tesz kísérletet. Az elmúlt évtizedekben a jogi romanisták körében élénk érdeklődés mutatkozik az eljárásjog – ezen belül is a vadimonium intézményének – kutatása iránt. Ha leegyszerűsítve szeretnénk meghatározni a „modern” vadimonium ügyletének a lényegét, akkor ezt akként fogalmazhatnánk meg, hogy a vadimonium nem más, mint egy kettős stipulatio (Doppelstipulation) a felek között, amelyben az adós (promissor) – legtöbbször bírságfizetés (poena) terhe mellett – arra vállal kötelezettséget, hogy ő – vagy esetleg harmadik személy – meghatározott helyen és időben, valamilyen jogilag releváns cselekmény elvégzése céljából megjelenik. A szakirodalom – a Kr. e. I. és a Kr. u. II. század közötti időintervallumból ránk maradt források alapján – a „modern” vadimonium két alaptípusát különbözteti meg: egyrészről a „perbeli”, másrészről pedig a „peren kívüli” vadimoniumot. Az ún. „perbeli” vadimonium lényege az, hogy ennek szabályait – alapvetően – a praetori edictum rögzítette, és a peres eljárás során ennek letételét a jogszolgáltató magisztrátus rendelte el. A perbeli vadimoniumnak akkor volt helye, ha a megkezdett in iure eljárást „aznap nem lehetett” befejezni (ez az ún. „halasztási” vadimonium), vagy pedig a már megindított ügyet valamilyen okból (pl. hatáskör hiánya miatt) egy másik jogszolgáltató magisztrátushoz kellett áttenni (ez az ún. „áttételi” vadimonium). A peren kívüli vadimoniumra viszont az edictum szabályai nem vonatkoztak, annak megkötése a felek magánautonómiája körébe esett. A jogi romanisztikában hosszú időn keresztül uralkodó volt az a nézet, amely szerint a formuláris eljárásokban a peren kívüli vadimonium – mint „idézési forma” („Ladungsform”) – az in ius vocatio alternatívája volt. Innen eredeztethető a német nyelvű szakterminológiában a mai napig használt „Ladungsvadimonium” megnevezés. Azonban az 1980-as évek közepén – Wolf kutatási eredményeinek hatására – paradigmaváltásra került sor. Wolf az 1959-ben – Pompeji közelében – felszínre került okiratlelet (az ún. Sulpicius archívum) vadimonium dokumentumai alapján igazolta, hogy a peren kívüli vadimonium nem kiváltotta, hanem csak előkészítette a perbe hívás (in ius vocatio) jogi aktusát. Steinwenter kiemeli, hogy „a római vadimonium előzménytörténetét (…) még mindig »rejtélyesként« kell jellemeznünk”. Erre tekintettel nem vállalkozhatunk arra, hogy a vadimonium eredetével kapcsolatos homályos találgatásokba bocsátkozzunk. Egy azonban bizonyos: a vadimoniumhoz kötődő legkorábbi római irodalmi említések Plautus vígjátékaiban lelhetők fel, így indokolt e szöveghelyeket alaposabb jogi elemzés tárgyává tenni.

Actions (login required)

Edit Item