20. századi erdélyi magánlevél-gyűjtemények

Ferencz, Melinda (2023) 20. századi erdélyi magánlevél-gyűjtemények. Emberek és kontextusok, 1 . Erdélyi Múzeum Egyesület Kiadó, Kolozsvár. ISBN 978-606-739-242-5

Text EME EK - Ferencz Melinda - 20. századi Erdélyi magánlevél-gyűjtemények.pdf - Published Version Restricted to Repository staff only until 17 January 2027. Available under License Creative Commons Attribution No Derivatives. Download (4MB)

Abstract

Kivonat A „20. századi erdélyi magánlevél-gyűjtemények” kötet alapját képező kutatás és az ennek során megfogalmazott értelmezés a 20. századból származó erdélyi magánleveleken keresztül közelít a levelek alapján körvonalazható levélíró egyénre, levélírási habitusaira és azokra az erdélyi mikroközösségekre, amelyek a levelek által körvonalazódnak. A kutatás forrását képező 1886 és 2008 közötti időszakból származó közel ötszáz levél nagyobb hányada Sigmond Júlia (1929-2020) kolozsvári bábszínész és eszperantista, valamint Becze Balázs (1912–1988) gyergyószárhegyi szabó levélhagyatékát képezi. A levélhagyatékok kontrollforrásaként jelennek meg azok az interjúszövegek, amelyek a levélhagyatétkok tulajdonosaival, illetve a leveleket őrző aktuális tulajdonosokkal készültek, valamint az adott korszakból származó kisebb korpuszt felölelő más tulajdonosok magánlevelei. Sigmond Júlia levélgyűjteménye 296 levelet tartalmaz, amely az 1946-2008 közötti időszakból származik 98 levélírótól, 55 különböző, többnyire erdélyi földrajzi pontot jelölve. A levélgyűjtemény Sigmond Júlia életpályájának 17 éves korától 79 éves koráig terjedő időszakát öleli fel. Konstans levelezőpartnernek két személy tekinthető, így ezek a levélváltások az egyéni levelezési gyakorlatot meghatározó tényezők vizsgálatát teszik lehetővé. A levelek tartalmi elemzése a konstans levelezőpartnerek levelezési habitusait, a levelezés privát és nyilvános aspektusait, szövegalkotás és kontextus viszonyát, a levelek kognitív kontextusát, biografikus elemek reprezentációját tárja fel. Becze Balázs levélhagyatéka 95 levelet tartalmaz. Az adatolható levelek 1939 és 1978 közötti időszakból származnak, Becze Balázs 27 éves korától 66 éves koráig terjedő időszak. 53 darab levél nagybátyjától, Becze Sándortól és családjától származik. A levelek feladási helyeként Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Gyergyószentmiklós, Pókaszepetk és Szalacs jelenik meg, ami Becze Balázs levelezőkörének zárt földrajzi terére enged következtetni. A család tagjaival készített interjú során a genealógiai kontextus mellett a levélírókra, levélírásra, a levelek tartalmára és a levélőrzésre vonatkozó utólagos reflexiók sorozata körvonalazódott. Az elemzett autográf levelek, az erdélyi levélírási szokások megismerésén túl olyan szociokulturális adatokkal rendelkeznek, amelyek az mindennapok perspektívájából nyújtanak betekintést a 20. századi erdélyi eseményekbe, individuális és lokális szinten láttatva azokat. A 20. század legfontosabb kommunikációs eszköze Erdély-szerte a kézzel írott levél, így a bennük foglalt információk önmagukon túlmutatva olyan mikroközösségre nyitnak ablakot, amely a levelezés által szerveződik, ugyanakkor saját mikroközösségének hírértékű eseményeit is közvetíti. Így a levelek olyan, mások által szerkesztett történeteket is forgalmaznak, amelyek betekintést nyújtanak különböző mikrovilágokba, egyéni sorsokba, a megjelenített időegységek és hírértékű események egy-egy erdélyi mikroközösség mindennapjait teszik láthatóvá. Az elemzett levelek a bennük foglalt információk által a biográfia megjelenítésének eltérő kontextusát teremtik meg a levél funkciójának és az individuum szerepvállalásainak függvényében, amelyet az aktuális levelezői kör is befolyásol. A levelezői kör szélesebb földrajzi területet ölel fel, így számos erdélyi város és település életének szerveződésébe is betekintést kapunk. Az elemzett levelek tartalmi vonatkozásai a levelező mikrotársadalom levélírási szokásainak kognitív struktúráját, működési szabályait tárják fel. A levelek mind tartalmukban, mind a használható nyelv alapján közvetlen és közvetett módon megjelenítik a kommunikáció ellenőrzésének mechanizmusát, rávilágítanak az egy-egy időintervallumban működ(tethet)ő levelezési gyakorlatra, egyéni szempontokból mutatva be a kommunikáció gátjait és feloldásának privát megoldásait Erdély különböző pontjain. A levél olyan médium, ami térben és időben közvetít, konzerválja és átörökíti a benne foglalt történeteket, szöveg és tárgyi mivoltában egyaránt utólagos felhasználását teszi lehetővé. Az autográf levelek egyedi identifikációs jegyeket tartalmaznak, amelyek olvasat nélkül is a levélíró személyt artikulálják. A kutatás során készített interjúk rávilágítanak arra, ahogyan a levélgyűjtemény tulajdonosai más-más módon viszonyulnak az általuk birtokolt levelekhez. A levelek rekontextualizálása biografikus és genealógiai történetek sorozatát tárja fel, amely során a kommunikatív és kulturális emlékezet szerveződése figyelhető meg. Más szövegekkel, tárgyakkal kontaminálódva a levelek újabb funkciókat töltenek be, amelyek az aktuális tulajdonos szándékainak rendelődnek alá: erdélyi identitást legitimál, genealógiai struktúrákat erősít, emléktárgyként feltételez szekundér viszonyulásokat. Az elemzett erdélyi magánlevelek sajátos módon jelenítik meg a 20. századi írásgyakorlat azon műfaját, amely a legkézenfekvőbb módon biztosította az egyének számára az események formába öntését és továbbítását. A levél műfajkontextusa a levelező partnerek számára a hírközlésen túl az önkifejezés különböző formájának is keretet adott, a mindennapi történetek megosztásának, popularizálásának lehetőségét nyújtotta. A levél fejlődés- és alakulástörténetével kapcsolatban, a századból származó levélforrások az autográf magánlevelek írásának regresszív folyamatát mutatják. A levél visszaszorulásával párhuzamosan az egyének közötti kapcsolatteremtés újuló és kényelmesebb eszközei terjedtek el. Az autográf magánlevelezésre irányuló igény csökkenése/megszűnése mellett annak a napjainkban is zajló folyamatnak a szemtanúi (részesei/gyakorlói) vagyunk, amely az autográf levelek megsemmisülését, ritkább esetben konzerválását eredményezi. Ennek következtében a kézzel írott populáris levelek felértékelődnek, olyan forrásanyagként szolgálnak, amelyek releváns reprezentációs értékkel bírnak erdélyi örökségünket tekintve.

Actions (login required)

Edit Item