Téli halrajok vizsgálata 1950-51-ben a tihanyi Kis-öbölben, különös tekintettel a küsz ipari felhasználhatóságára

Entz, Béla (1951) Téli halrajok vizsgálata 1950-51-ben a tihanyi Kis-öbölben, különös tekintettel a küsz ipari felhasználhatóságára. A Magyar Tudományos Akadémia Tihanyi Biológiai Kutatóintézetének évkönyve, 20. pp. 185-210. ISSN 0365-3005

Preview

Text 189_cut_MTA_TihanyiBiologiaiKutIntEvkonyve_20.pdf Download (12MB) | Preview

Abstract

1952 januárjában kezdődik meg a küsz ipari felhasználása olajos «szardínia» gyártására. A jelen állomány felmérésére és a maximális ipari kihasználás mértékének megállapítása céljából 1950-51 telén populációs vizsgálatokat végeztünk. A vizsgálatokat az óriási, többszázezer példányból álló és ipari felhasználásra alkalmas halrajokon végeztük. Megvizsgáltuk a halrajok faji összetételét, az egyes halfajok (szélhajtó küsz, dévérkeszeg, ezüstös bahn, ragadozó ón, veresszárnyú koncér, pirosszemű kele, vágó durbincs és sügér) hosszúsági és súlyviszonyait, növekedését, továbbá, hogy fajonként a halrajokra milyen korú egyedek jellegzetesek. A küsz évjáratonként más-más fejlődést tüntet fel, így fejlődése egész élete folyamán szakaszosnak mondható. Az első évjárat két biotípust, két fejlődési szakaszt tüntet fel, melyek nem az ivari dimorfizmus, hanem más okok — talán a küsz 4—8 alkalommal történő szakaszos ívása, vagy a fejlődő ivadék táplálékszükségletében beállott változás stb. — következtében állnak elő. A pikkelyek laterális átmérőjének a növekedése nagymértékben megegyezik a hal hossznövekedésével. A hossznövekedés az első évben a legnagyobb, később fokozatosan csökken. A súlygyarapodás viszont az első évben a legkisebb és később fokozatosan nő. A ♂♂ általában kisebbek az azonos korcsoportbeli ♀♀-nél. A ♂♂ a második, a ♀♀ általában csak a harmadik nyáron válnak ivarérettekké. A ♂♂ zöme a második vagy a harmadik nyáron elpusztul. A ♀♀ általában 3-4 nyarat érnek meg, de idősebb példányok sem ritkák. Idősebb korban a ♀♀ természetes pusztulása évjáratonként 80-90%. A Balatonban a küsz maximálisan 13-14 cm nagyra nő és 34-38 g-os súlyt ér el. Más vizekben 20 cm-es, 50-60 g súlyú példányok is találhatók. A balatoniak aránylag kis termetét okozhatja a klíma, az ivarérettség gyors elérése, vagy a Balatonra jellemző táplálékviszonyok. E téren igen kívánatosak további vizsgálatok. A küszhöz hasonlóan valamennyi vizsgált pontyféle fejlődése szakaszosnak mondható. A sügérféléken eddig a fejlődés szakaszosságát kimutatni nem sikerült. Az első év folyamán leggyorsabban fejlődik a hallal táplálkozó őn. Ezután következnek csökkenő növekedési sorrendben a vegyes táplálkozáséi sügér, durbincs, dévér, balin és küsz. A leglassúbb fejlődésűek a jórészt növényekkel táplálkozó koncérfélék. Az őn és a koncérfélék kivételével az egynyaras halak átlagosan 61-63 mm hosszúságot érnek el 2,5-5 g súly mellett. A durbincsok nagyságbeli ivari dimorfizmust mutatnak, mint a küszök. Itt is a ♀♀ a nagyobbak. Az ivarérettséget a durbincsok, a ♂ küszök és a ♂ sügerek már az első életévben, a ♀ küszök és a ♀ sügerek, valamint a koncérfélék és a balin a második életévben érik el. A dévérek és az önök csak később válnak ivarérettekké. A téli halraj zöme (84%) egy- és kétnyaras halakból áll. A küsz egész életében (a legidősebb példány 7 nyaras volt) tagja a halrajoknak, hasonlóképpen a durbincsok is. A dévérek közül és a balinok közül nagy számban csak egynyarasok szerepelnek. A 3-4 nyarasok már ritkák. Sügérből és őnből csak fiatal, 1-2 nyaras példányok kerültek elő. A külföldi és hazai adatok egybevetéséből remélhető, hogy a Balatonból évi 300-600 q 10-12 cm-es küszt lehet kitermelni a halállomány megkárosítása nélkül. Az egynyaras fiatal küszök lehetőleg védelemben részesítendők. A küszhalászat célszerű mértékének biztos megállapítása azonban csak 1-2 éves nagyarányú halászat után történhet meg.

Actions (login required)

Edit Item