A városi mesemondás hagyománya = The tradition of urban storytelling

Domokos, Mariann (2024) A városi mesemondás hagyománya = The tradition of urban storytelling. ANYANYELVI KULTÚRAKÖZVETÍTÉS, 7 (1). pp. 59-83. ISSN 2063-2991

Preview

Text DM2024I_v2.pdf Available under License Creative Commons Attribution Non-commercial No Derivatives. Download (1MB) | Preview

Abstract

A kultúra átadásának legtriviálisabb módja a szájhagyomány útján történő mesélés, amely nem köthető kizárólag bizonyos korszakokhoz vagy társadalmi rétegekhez. A tanulmány abból indul ki, hogy a modern városi környezetben történő mesemondás és az ilyen környezetben elmesélt történetek (irodalmi mesék, nép- és tündérmesék stb.) szintén részei a magyar elbeszélői hagyománynak. A fiktív elbeszélések előállítása és fogyasztása nemcsak a hagyományos népi kultúrában, hanem a modern populáris kultúrában is jeles társadalmi esemény. Jelen írás e megfontolásokat szem előtt tartva a művészi, városi mesemondás 19. század végi (az 1890-es évektől a második világháborúig) szereplőit, intézményeit, alkalmait és szokásait vizsgálja a korabeli magyar nyomtatott sajtótermékek és levéltári források alapján. A nyilvános mesemondás új, városi fórumait a modern polgárság hívta életre, amely elválaszthatatlanul összekapcsolódott a gyermekirodalom fejlődésével, a gyermekszórakoztatás művészi igényeit pedig a fővárosi értelmiség, budapesti művészek, írók, költők és színészek szervezték. A 19. és a 20. század fordulóján az angolszász országokban a könyvtári intézményekre épülő és a közoktatásnak alárendelt művészi mesemondás nemzetközi trendje alakult ki. Ezeket a könyvtári törekvéseket a hazai szakemberek ugyancsak átvették, de egy másfajta magyar mesemondó mozgalom – amely a színházi, művészi gyermekszórakoztatáson alapult – korábbi és jelentősebb múltra tekint vissza. A magyar gyermekirodalmi kultúra intézményesülésében fontos lépést jelentettek az olyan gyermeklapok, mint például a Pósa Lajos által szerkesztett Az Én Ujságom. Pósa az 1890-es évek elejétől kezdve szervezett mesemondó rendezvényeket, amelyek a lap kiadójának érdekeit, valamint a gyermekirodalom és a szerzők népszerűsítését egyaránt szolgálták. Ezek a rendezvények a következő évtizedekben inspiráló mintát szolgáltattak a gyerekeknek szóló mesemesemondó alkalmak széles körének, amelyekben hatékonyan ötvöződtek a marketing- és a jótékonysági funkciók. A tanulmány az irodalmi gyermeklapok, illetve a Magyar Telefonhírmondó által szervezett mesemondások mellett a Fővárosi Állatkertben tartott különleges, szabadtéri gyermekmesemondó-sorozatot vizsgálja. Emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy a magyar színészképzés rendszerébe 1900-tól bekerült a színpadi mesemondás oktatása, amelyben nagy szerepet játszott a színművész Balassa Jenő, aki Basa bácsi néven vált közismert, hivatásos mesemondóvá. The most trivial way of transmitting culture is through oral storytelling, which cannot be exclusively linked to specific periods or social strata. The paper starts from the premise that storytelling in modern urban environment and the stories told in these settings (literary tales, folk- and fairy tales etc.) are also part of the Hungarian narrative tradition. The production and consumption of fictional narratives are not only a prominent social event in traditional folk culture, but also in modern popular culture. With these considerations in mind the present essay has examined the actors, institutions, occasions and customs of artistic, urban storytelling in Hungary at the end of the long 19th century (from the 1890s to the Second World War) based on contemporary Hungarian printed press publications and archival sources. The new urban forums for public storytelling were brought into being by the modern bourgeois which was inextricably linked to the development of children’s literature and the artistic demands of children’s entertainment were organized by the capital’s intelligentsia, artists, writers, poets and actors in Budapest. At the turn of the 19th century, an international trend towards artistic storytelling based on library institutions has emerged and subordinated to public education in Anglo-Saxon countries. These library efforts were also adopted by Hungarian professionals, but a different kind of Hungarian storytelling movement, based on theatrical, artistic children’s entertainment, dates back much earlier and was much more significant. Children’s magazines such as Az Én Ujságom [My Newspaper], edited by Lajos Pósa, were an important step in the institutionalisation of Hungarian children's literary culture. Pósa has organized storytelling events from the early 1890s that have served the interests of the publishing house of the newspaper as well as the promotion of children's literature and authors alike. These events in the following decades provided an inspiring model for a wide range of independent cultural children’s storytelling occasions in which marketing and charitable functions are effectively combined. The paper examines the storytelling events organized by literary children’s magazines, by the Magyar Telefonhírmondó [Hungarian Telephone Herald, a long life telephone newspaper system] and a special outdoor children’s storytelling-series in the Budapest Zoo. In addition, the paper draws attention to the fact that the Hungarian acting education system included the teaching of stage storytelling from 1900, in which Jenő Balassa, the professional storyteller known as Basa bácsi [Uncle Basa] played a huge role.

Actions (login required)

Edit Item