A magyar történelemdidaktika múltja és jeles személyiségei I. : A kezdetek (XVIII– XIX. század)

Katona, András (2023) A magyar történelemdidaktika múltja és jeles személyiségei I. : A kezdetek (XVIII– XIX. század). TÖRTÉNELEMTANÍTÁS: ONLINE TÖRTÉNELEMDIDAKTIKAI FOLYÓIRAT, 14 (1-2). ISSN 2061-6260

Preview

Text 14_01_03_Katona.pdf Available under License Creative Commons Attribution Non-commercial Share Alike. Download (665kB) | Preview

Abstract

Az addig egységes pedagógia tudománya a XVIII. század végén és a XIX. század elején kezdett differenciálódni nevelés- és oktatáselméletre, majd a didaktikából később kivált egy újabb tudományág, amely részben alkalmazott didaktikaként, részben pedig az egyes tantárgyak speciális oktatási kérdéseinek kutatójaként határozta meg tematikáját. A didaktika és a frissen keletkezett metodikák között kölcsönös viszony alakult ki. A didaktika az egyes szakmódszertanok eredményeiből általánosított, viszont a metodikák ezen általánosításokat adaptálták, alkalmazták, és a tanítás-tanulás sajátos törvényszerűségeit is kutatták az egyes tárgyak oktatásában. Így jutunk el a metodikától a szakmódszertanokon és a tantárgyi pedagógiákon át a szakdidaktikákig. A történelem tanításának és tanulásának kérdéseiről szóló tudományos igényű művek a német nyelvterületen a XIX. század első felétől, Magyarországon pedig a dualizmus korától jelentek meg, a második világháború utáni évtizedekben pedig a történelemdidaktika külföldön és itthon is többé-kevésbé önálló tudományággá vált – nyugaton inkább a történettudományhoz, nálunk talán jobban a pedagógiához kapcsolódva. Ezt a fejlődési utat[1] tekintjük át a kezdetektől napjainkig tantárgyunk tanításának kutatástörténetét feltárni szándékozó sorozatunkban, elsősorban a legjelentősebb hazai szerzők munkásságára, főleg szintéziseire alapozva. Első közlésünkben a lassan formálódó hazai történelemdidaktika XVIII-XIX. századi gyökereihez nyúlunk vissza, a Ratiók korabeli kezdetektől a reformkorban formálódó első kezdeményezéseken (Szilasy János, Ángyán János) át a dualizmus kori első szintézisekig (Erdődi János, Kiss Áron és Mayer Miksa, Fazekas Sándor, Vass Bertalan). Bepillantást adunk a XIX. század végének történelemtanítással kapcsolatos vitáiba, melyek az első Országos Történész Kongresszuson jelentek meg, és előbb Kármán Mór, majd Márki Sándor munkásságában csúcsosodtak ki. Leszögezhetjük, hogy igaz, kezdetben a német pedagógia és történelemdidaktika árnyékában, de kutatóink hamar felzárkóztak a korabeli európai élvonalhoz.

Actions (login required)

Edit Item