A magyar rendvédelem személyi állományának szociális viszonyai 1867-1945

Parádi, József (2008) A magyar rendvédelem személyi állományának szociális viszonyai 1867-1945. RENDVÉDELEM-TÖRTÉNETI FÜZETEK - ACTA HISTORIAE PREASIDII ORDINIS : TUDOMÁNYOS PERIODIKA (17). pp. 57-64. ISSN 1216-6774

Preview

Text RTF_XIVevf_17sz_057-064.pdf - Published Version Download (455kB) | Preview

Abstract

A tanulmány a kiegyezéstől a második világháborúig terjedő időszakot teszi ugyan vizsgálata tárgyává, azonban a témakör szabályozásának eredete jóval korábbi. Lényegében a Habsburg-birodalom nyugati felében már bevált módszerek magyarországi adaptálására került sor, a dualizmuskori vonatkozó jogszabályok létrehozásával. A Habsburg-monarchia abszolutikus államigazgatása a Magyar Királyságban kevésbé tudott tért nyerni, mint az örökös tartományokban, kiteljesedett formában a neoabszolutizmus időszakában terjedt el a Kárpát-medencében. Szakmai tekintetben színvonalasabb és korszerűbb közigazgatásnak gátat szabott a nemzeti önállóságot védő vármegyei autonómia. A kiegyezéssel azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. A dualizmus időszakában már a magyar állam érdekében volt szükség a fejlett közigazgatási technikák átvételére. A közigazgatás humánviszonyainak a keretei lényegében már a dualizmus időszakában kialakultak, a két háború közötti időszakban már csupán azok fejlesztése valósult meg. A tanulmány jóól érzékelteti, hogy mely elvek mentén formálódott a polgári magyar állam humán politikája. A humán szféra tekintetében egységesen kezelték az állam különböző területein foglalkoztatottakat. A különböző szakterületekből fakadó eltérő viszonyokat pótlékokkal kompenzálták. Az állami foglalkoztatottak számára a társadalmi állásuknak megfelelő életvitel megvalósításához szükséges feltételek biztosítása elvének alkalmazása lehetővé tette azt, hogy a legjobbak jelentkezzenek állami szolgálatra. Az állam szolgálatába állók pedig nem kockáztatták ellátásukat korrupcióval. Az előmeneteli és a nyugdíjrendszer abban tette érdekelté az állami foglalkoztatottakat, hogy folyamatosan képezzék magukat, felhalmozott tudásukat az állami szférában kamatoztassák. Kiiktatták a különböző vezetők szubjektivitását a kinevezések és az előléptetések tekintetében, ezáltal stabil, kiszámítható és képzettség orientált karrierívet biztosítva az állami alkalmazottak számára. Mivel a munkatársak megválasztásának a lehetőségét nem bízták a vezetőkre, hanem a személyi mozgásokra objektív kritériumok alapján az érintettek elhatározása nyomán kerülhetett sor nem alakulhattak ki az informális láncolatok sorozatai sem az állami hierarchián belül, sem pedig a politikai és az állami, illetve a magán és az állami szféra között. Az állami alkalmazottak számára pedig nem az volt a legfontosabb, hogy elöljáróik jóindulatát keressék, hanem az hogy a különböző jogszabályokban rögzített kötelezettségeiknek minél színvonalasabban tegyenek eleget. Biztosak lehettek egzisztenciájuk stabilitásában, ha a szabályzók szellemében tevékenykedtek. Karrierre pedig a magasabb képzettséget szerzők számíthattak. A rendszer a tudást pártolta, a minőség számára biztosított primátust. Ezzel erősítette a közigazgatás tekintélyét és szakszerűségét, amely végső soron a nemzet számára volt hasznos, továbbá a közigazgatás tekintetében átlátható és kiszámítható, valamint stabil feltételeket biztosított a gazdasági szféra számára.

Actions (login required)

Edit Item