A magyar történelemdidaktika múltja és jeles személyiségei VI. : Az ezredforduló történelemdidaktikája (1990–2010)

Katona, András (2025) A magyar történelemdidaktika múltja és jeles személyiségei VI. : Az ezredforduló történelemdidaktikája (1990–2010). TÖRTÉNELEMTANÍTÁS: ONLINE TÖRTÉNELEMDIDAKTIKAI FOLYÓIRAT, 16 (3-4). pp. 43-90. ISSN 2061-6260

Preview

Text 21729-Cikkszovege-86163-1-10-20260130.pdf Available under License Creative Commons Attribution Non-commercial Share Alike. Download (945kB) | Preview

Abstract

Az addig egységes pedagógia tudománya a XVIII. század végén és a XIX. század elején kezdett differenciálódni nevelés- és oktatáselméletre, majd a didaktikából később kivált egy újabb tudományág, amely részben alkalmazott didaktikaként, részben pedig az egyes tantárgyak speciális oktatási kérdéseinek kutatójaként határozta meg tematikáját. A didaktika és a frissen keletkezett metodikák között kölcsönös viszony alakult ki. A didaktika az egyes szakmódszertanok eredményeiből általánosított, viszont a metodikák ezen általánosításokat adaptálták, alkalmazták, és a tanítás-tanulás sajátos törvényszerűségeit is kutatták az egyes tárgyak oktatásában. Így jutunk el a metodikától a szakmódszertanokon és a tantárgyi pedagógiákon át a szakdidaktikákig. A történelem tanításának és tanulásának kérdéseiről szóló tudományos igényű művek a német nyelvterületen a XIX. század első felétől, Magyarországon pedig a dualizmus korától jelentek meg, a második világháború utáni évtizedekben pedig a történelemdidaktika külföldön és itthon is többé-kevésbé önálló tudományággá vált – nyugaton inkább a történettudományhoz, nálunk talán jobban a pedagógiához kapcsolódva. Ezt a fejlődési utat tekintjük át a kezdetektől napjainkig tantárgyunk tanításának kutatástörténetét feltárni szándékozó sorozatunkban, elsősorban a legjelentősebb hazai szerzők munkásságára, főleg szintéziseire alapozva.A rendszerváltozást követő két évtized korszakváltást hozott a történelemtanításban és a tudományos fedezetül szolgáló szakmódszertanban is. Az előbbi a módszertani után tartalmi szabadságot is kapva fokozatosan megszabadult a marxista béklyóktól, utóbb pedig tantárgyi pedagógiává, szakdidaktikává alakulva egyre jelentősebb elméleti alapokkal is szolgált a tanítás gyakorlatához. A tanítás- helyett tanulásközpontú és az ismeretcentrikust felváltó képességfejlesztő (kompetenciaalapú) pedagógia hatására a gondolkodásfejlesztő és problémamegoldó történelemtanításunkban az egyetlen „igazság” közlése helyett megjelent a multiperspektikus és kontroverzív szemlélet, mely a forrás- és tevékenységközpontú érettségi koncepciójában is testet öltött. Egyre inkább tudományos alapokra került a tankönyvkutatás is, rövid időre intézményes háttérrel. A magyar történelemdidaktika készen lett az európai angolszász és német főirányokhoz való csatlakozásra. | At the end of the 18th century and early in the 19th century, the science of pedagogy unified until then, started to differentiate between educational and instructional theory. Later, a new branch of science emerged from didactics, the topics of which were defined in part by applied didactics and in part by the research of special instructional issues of certain subjects. A mutual relationship was formed between didactics and the newly emerging methods. Didactics were generalized from the results of certain methodologies, while the methods adapted these generalities, applied them and researched their specific conformity to teaching-learning principles in the instruction of certain subjects. Thus we have progressed from the method, via methodologies and subject pedagogy, to didactics. Scientific works on the issues of history teaching and learning appeared in German-speaking areas from the first half of the 19th century and in Hungary from the Age of Dualism. In the decades after WWII, history didactics became more or less an independent branch of science in Hungary and abroad, attached rather to the study of history in the West but to pedagogy in Hungary. We review this path of development from the start to the present day in our series exploring the history of research in the teaching of our subject, first based on the work of the most important Hungarian authors, and the coalescence of that work. The two decades after the change of regime brought a turning point in history teaching and in the methodology that served as a scholarly foundation. History teaching was gradually freed from its Marxist shackles, gaining methodological then content freedom, while methodology was transformed into subject-specific pedagogy and didactics, providing increasingly theoretical foundations for teaching practice. As a result of learning-centred and knowledge-centred (competency-based) pedagogy focussed on skills development that replaced teaching-centred pedagogy, a multi-perspective and controversial approach appeared in our history teaching, promoting thinking development and problem-solving instead of communicating the singular "truth". This was also embodied in the source- and activity-centred concept of the school-leaving examination. The foundations of textbook research also became increasingly scholarly, with institutional support for a short while. Hungarian history didactics became ready to join the European Anglo-Saxon and German mainstream.

Actions (login required)

Edit Item