A migráció mint a kényszerítő diplomácia eszköze az Európai Unióban = Migration as a Tool of Coercive Diplomacy in the European Union

Stepper, Péter (2026) A migráció mint a kényszerítő diplomácia eszköze az Európai Unióban = Migration as a Tool of Coercive Diplomacy in the European Union. KÜLÜGYI SZEMLE, 25 (1). pp. 48-63. ISSN 1587-9089 (nyomtatott); 2060-4904 (online)

Preview

Text 3-Stepper-Peter_Amigraciomintakenyszeritodiplomaciaeszkoze.pdf - Published Version Download (785kB) | Preview

Abstract

A realista és a konstruktivista elméleti keretet is alkalmazótanulmány az Európai Unióba irányuló migráción belül az állami politikaszerepét, valamint a bevándorlásnak a kényszerítő diplomáciai eszközkéntés a hibrid hadviselés egyik formájaként való megjelenését vizsgálja. Török- ország, Marokkó és Belarusz összehasonlító elemzésén keresztül feltárja,hogy az egyes, az EU-val szomszédos országok hogyan használják fel a migrációs nyomást a geopolitikai alkupozíciójuk erősítésére, és hogy azokramiért alakult ki eltérő uniós válasz. A hatalmi érdekek és az aszimmetrikus interdependencia logikája, valamint a migráció biztonságiasításának anarratívája együttesen magyarázza a konfliktusok dinamikáját. Ankara ésRabat esetében az EU jelentős pénzügyi és politikai engedményeket tett a„kapuőrszerep” vállalásáért cserébe, míg a minszki rezsimnek az azok ki- kényszerítésére tett kísérlete nem járt sikerrel. Az uniós jogalkotás terénfontos változás volt a Schengeni határellenőrzési kódex módosítása, az instrumentalizációs rendelettervezet kidolgozása (bár utóbb elvetették) és a vismaior helyzetekre vonatkozó rendelet elfogadása. Az elemzés következtetése, hogy a határigazgatási és a menekültügyi feladatoknak harmadik országokba történő részleges kiszervezése megerősítette a partnerállamok alku- pozícióját és zsarolási potenciálját. Ez az aszimmetrikus függőségi viszonyhozzájárult ahhoz a csapdahelyzethez, amely a belorusz határon kialakultmesterséges migrációs válságban csúcsosodott ki. | This study combines realist and constructivist theoretical frameworks as well while examines the European Union’s evolving perception of state-directed migration as a tool of coercive diplomacy and a form of hybrid warfare. Through a comparative analysis of Turkey, Morocco, and Belarus it explores how EU’s neighboring states have instrumentalized migratory pressure to strengthen their geopolitical bargaining positions, and why the EU’s responses have differed across cases. Power asymmetries, strategic interests, and the securitization of migration as a narrative process shape political preferences and institutional outcomes. Ankara and Rabat demonstrate that the EU has granted significant financial and political concessions in exchange for a “gatekeeper” role but the Minsk regime’s attempt to coerce the EU into concessions ultimately failed. The study also reviews the EU’s legislative responses: the amendment of the Schengen Borders Code, the drafting of the proposed Instrumentalization Regulation (it was not adopted), and the 2024 regulation addressing situations of force majeure. It argues that the partial outsourcing of border control and asylum responsibilities to third countries has strengthened these partners’ bargaining leverage and increased their potential for coercion. This structural interdependence created a political trap that culminated in the artificially generated migration crisis at the borders of Belarus.

Actions (login required)

Edit Item